A 2017-es év 15 legjobb monitor hangfala – 1. rész

A zenei produkciók készítéséhez elengedhetetlen, hogy a lehető legjobb hangfalaink legyenek. Még egy kiváló fejhallgatónál is fontosabbak.

Ennek az az oka, hogy könnyebb megtalálni valamit, ha hangfalból jön, valamint sokkal jobb sztereó teret tudnak létrehozni. Ez a lehetőség pedig alapvető fontosságú a mixek készítésénél.

Nem hiszed el? Mutatjuk a tudományos oldalt!

Egy fejhallgató esetén a fül a hangot pontosan ugyanabban a pillanatban kapja meg, amikor az megszületik. Ennek eredményként úgy tűnhet, mintha a hangok az ember fejében lennének, nem pedig kívülről jönnének. Ha az effekteket és hangszereket tervezzük, akkor úgy fogjuk érezni, hogy sokkal szélesebb sávban helyezkednek el a térben, amennyiben fejhallgatón hallgatjuk őket.

Mivel hangfal esetén a hang fizikailag is szemből jön, így könnyebben tudunk a sztereó elemeket elhelyezni a trackben. Próbáld ki mindkét lehetőséget és egyből érezni fogod a különbséget! A stúdió hangfalak kritikusak egy jó alkotás létrejötténél, nem véletlen, hogy a stúdiók minden pénzt megadnak, hogy a lehető legjobb hangfal-összeállítást megkapják.

Nehéz megmondani, hogy melyik a legjobb, de egy listában összeszedtük az élvonalbelieket.

Mitől válik valami élvonalbelivé?

Ha még nem tudod, mi a monitor hangfal, akkor a válasz egyszerű: ezek a leggyakoribb hangfalak, amelyeket stúdiókban használnak. Számos típusuk létezik, a legjobbak egészen kiváló hangzást biztosítanak stúdiókörnyezetben.

Milyen hangfal felel meg a célnak?

Először is el kell döntenünk, hogy mekkora hangfalat szeretnénk. Ez az esetek többségében a stúdió és a pénztárcánk méretétől függ.

A hangfalak méretét inch-ben (hüvelykben) mérik, amely a hangfal tölcsérének méretét jelenti. Ahogy arra számítani lehet, a nagyobb méret többnyire vaskosabb összeget tartalmazó árcédulát is jelent. A listában azonban minden kategóriában találsz majd hangfalat, így biztosan megtalálod a neked valót! Nem szerepelnek a listában azonban azok a termékek, amelyek messze-messze meghaladják egy átlag producer lehetőségeit, a $3000 fölötti megoldásokról nem írunk. Otthoni stúdió esetén ez az összeg, amennyit még talán el is költhet egy hazai producer.

Pár másik fontos tényezőt kell még figyelembe vennünk:

  • Márka: érdemes figyelmi egy márka hírnevére, néhány márka valóban jobb minőséget képvisel a piacon.
  • Megbízhatóság: minden hangfalat úgy reklámoznak, hogy ennek van a legjobb frekvenciareakciója, a legnagyobb sávja, a legjobb mélye, közepe és csillogó magasa. És természetesen még a leg, leg és leg… ami igazán számít, hogy mit mondanak róla mások. Ráadásul nem csak olyan hangfal kell, ami nagyszerűen szól, hanem olyan, ami megbízhatóan is fog működni éveken át.
  • Fontos megjegyezni, hogy a monitor hangfalak a HiFi hangfalakhoz képest szárazak. A monitor hangfalakon kevésbé kellemes élmény zenét hallgatni, mint a HiFi rendszereken. Viszont egy monitor hangfal vásárlásánál a legfontosabb, tényező ,hogy tisztán szóljon a hangfal, a valóságot kapjuk vissza.

A listát három kategóriára bontottuk:

  • Belépőszint
  • Középszint
  • Professzionális szint

A legjobb belépőszintű termékek

KRK Rokit 5 G3

KRK Rokit 5 G3

Ha az első monitor hangfaladat szeretnéd megvenni és nem akarod lenullázni a bankszámlád, akkor ez a termék neked való! A KRK Rokit 5 G3 nagyszerű első választás.

Számos helyen találkozhattál már ezzel a típussal, és ennek jó oka is van. Már $300 alatt is kapható és még jól is szól. Ebben az árkategóriában ugyan vannak más márkák is, de azokból általában hiányzik az az energia, ami a Rokit 5-ben megvan.

Hasznos jellemzője, hogy viszonylag kicsi, kisebb stúdióhoz jól illik, hisz mindössze 5 hüvelykes. Amennyiben nagyobb hangfalra vágyunk, a szériában többféle méret is megtalálható:

  • Rokit 4 RP4 G3 (4”)
  • Rokit 5 RP5 G3 (5”)
  • Rokit 6 RP6 G3 (6”)
  • Rokit 8 RP8 G3 (8”)
  • Rokit 10 RP10 G3 (10”)

Remek tulajdonsága még a hangfalnak, hogy felsőkategóriában megszokott csatlakoztatási lehetőségekkel rendelkezik. A népszerűségüknek köszönhetően könnyen találni akár a használt piacon is. Mivel kezdéshez szokták venni ezt a típust, majd idővel a producerek komolyabb termékekre váltanak, így elég könnyű használtan, jó áron hozzájutni egy párhoz.

Amennyiben használt hangfal mellett döntesz, találkozni fogsz a “G1” és a “G2” jelzésekkel, amelyek a generációt jelölik.

A termék részletes specifikációját itt találod: KRK Systems

JBL LSR305

JBL LSR305

A JBL széles körben híres a kiváló minőségű termékeiről, és ez igaz az LSR305-re is. A JBL-től származik a világ egyik legjobb és legmegbízhatóbb belépő szintű monitor hangfala. A legismertebb jellemzője a nagyszerű sztereókép, ez pedig az egyik olyan szempont, amiért monitor hangfalat vásárolunk.

Az LSR305 fantasztikus tisztaságot és tónust biztosít baráti áron, de tudni kell, hogy az ár az egyik komoly vonzereje a terméknek. Egy pár JBL-hez akár már $240-ért is hozzá lehet jutni, ráadásul ezért értéket kapnak a vásárlók.

Kategóriájában az egyik legtisztább hangot adja, amelynek oka a tervezésben gyökeredzik. Az első, amit észrevehetünk, az az egyedi hullámvezetés a hangfal tetején. Ez teszi, hogy a magas hangokat precízen irányítani lehessen. A forma elősegíti, hogy a hallgatási élmény semleges és pontos legyen. Hátrány viszont, hogy nincs RCA csatlakoztatási lehetőség, de szerencsére ez nem egy végzetes hiányosság.

A termékből létezik 8″-es verzió, amely ugyanolyan tiszta hangokat biztosít, de jobban elkülönülő magasakkal és mélyekkel.

A termék részletes specifikációját itt találod: JBL Professional

Mackie MR5 mk3

Mackie MR5 mk3

Az 1988-as alapítása óta a Mackie számos magas minőségű audió eszközzel lépett színre: ezek közé tartozik a Mackie MR5 mk3 is, hiszen a méretéhez képest mért rendkívül tiszta és lenyűgöző basszusáról ismert.

A designból egyből kitűnik egy futurisztikus holdkráter, amely a hangfalnak jellegzetes külsőt kölcsönöz.

Csatlakoztatási lehetőségek átlagosak, de ami igazán jó, az a baráti árazás. A JBL modelljéhez hasonlóan ehhez is $240 körül lehet hozzájutni, ha pedig egy kicsit nagyobb a költségkeret, akkor a 6 és 8 hüvelykes változatok is szóba jöhetnek.

A termék részletes specifikációját itt találod: Mackie

M-Audio BX5 D2

M-Audio BX5 D2

Az M-Audio a nagyszerű felszereléseiről ismert, amelyeket megfizethető áron kínál, így a BX5 D2 is egy remek belépőszintű hangfal. A BX5 D2 leginkább a középső frekvenciasávra helyezi a hangsúlyt, így azok számára ideális, akik elsősorban vokált kevernek, gitárral vagy bármilyen más középsávban szóló hangszerrel, hanggal dolgoznak.

A basszus viszont erős túlzással hiányzik belőle, de ez számos belépőszintű termékről elmondható: a hiány kezdőként nem is biztos, hogy feltűnő lesz, ráadásul kompenzálható egy kis extra kiadással, azaz a 8 hüvelykes BX8-as mélynyomóval.

A design egyszerű és funkcionális. A tölcsér kevlár, így tartósabb, mint kategóriájában jellemző műanyag tölcsérek, amelyek közel sem bírják ennyire az igénybevételt. Sajnos RCA csatlakozási lehetőség ennél a terméknél sincsen, ehhez külön adapterre lesz szükségünk. Az ár azonban vállalható, nagyjából $300 körüli összegbe kerül egy pár.

A termék részletes specifikációját itt találod: M-Audio

Presonus Eris E5

Presonus Eris E5

A Presonus Eris E5 egy kevésbé ismert típus, azonban remek minőséget és értéket képvisel. A hangfalat lenyűgöző tisztaság jellemzi, különösen a basszus esetében. Tölcsére kicsit nagyobb a kategóriában megszokottnál, 5 helyett 5,25 hüvelykes, de a mélyeknél nagyobb a különbség a javára, mint amit pusztán a számok alapján gondolnánk.

Ebben a kategóriában számos hangfal ad zavarosabb basszust annak érdekében, hogy a hangfal laikusok számára meggyőzően szóljon. A Presonus Eris E5 ezzel ellentétben szoros, precíz basszust ad, a kiváló tisztaság pedig elegáns külsővel párosul. A hangfal teste minimalista, de a kék tölcsér nagyon feldobja.

A csatlakoztatási lehetőséget átlagosak, hozzák a kategóriától elvártat, de van egy egyedi funkció, az úgynevezett soft startup. A többi hangfaltól eltérően itt nem fogunk tapasztalni hangos pattogást, durranást, amikor csatlakoztatunk vagy ki/be kapcsoljuk. Igényes apróság, amiből látszik, hogy gondot fordítottak a tervezésre.

Amennyiben kicsit ütősebb hangzásra vágyunk, opció lehet a Presonus ES8 (8”) is. Ezt a típust mindenképp érdemes fontolóra venni, még ha nem is a legismertebb hangfalak egyike!

A termék részletes specifikációját itt találod: Presonus

Audioengine A5+

Audioengine A5+

Ha az 5″-ös hangfalak között a nyers erőt keresed, akkor az A5+ biztos érdekes lesz a számodra, hiszen a méretét meghazudtoló basszussal rendelkezik. A konkurens hangfalak egy részével ellentétben akár 50 Hz-es frekvenciát is fel tud venni. A tiszta mélyek mellett ropogósabb magasabb hangokat biztosít.

A hangminőség nem az egyetlen dolog, ami kiválóvá teszi a hangfalat, hiszen a design is figyelemre méltó. Három különböző színben kapható, ami nem egy gyakori választási lehetőség a monitor hangfalak világában.

Érdemes megjegyezni, hogy rendelkezik közvetlen USB csatlakoztatási lehetőséggel is, így teljes egészében kihagyhatjuk az audiointerfészt. Másik érdekesség, hogy RCA bemenettel _és_ kimenettel is találkozhatunk rajta!

A hangfal igazi erőmű a méretéhez és árához képest, így ha 5″-os kategóriát szemezgetünk, mindenképp vegyük fontolóra! A színétől függően $350 körüli áron is hozzájuthatunk.

A termék részletes specifikációját itt találod: Audioengine

Összegzés

A kezdők az említett termékekkel nem tudnak mellényúlni, így elsősorban nekik javasoljuk őket, de a kisebb költségvetéssel rendelkező haladó producerek számára is remek választást jelentenek. Bár belépőszintről beszélünk, tényleg minőségi munkát tesz lehetővé egy ilyen felszerelés. A cikksorozatunk folytatásában bemutatjuk majd a közép- és felsőkategóriás termékeket is.

Skeldar

EQ segédletek több mint 20 hangszerhez – 3. rész

Zenekari hangszerek


Húros szekció

Húros hangszerek

Alsó korgás: 0-50 Hz

40-50 Hz-es Highpass-szal megszabadulhatunk a nem kívánt alsóbb frekvenciáktól.

Tömeg/melegség/zavarosság: 80-300 Hz

A 80-100 Hz-es tartomány erősítésével nagyobb tömeget adhatunk a hangnak, míg a 100-300 Hz-es tartomány a melegséget fokozza. A 200-500 Hz közötti sávot érdemes figyelni, ha zavarosságot észlelünk a csúcspontokon.

Attack: 500-1000 Hz

Erősítsük az 500-1000 Hz-es sávot, ha több attack-ot szeretnénk! Csökkentéssel lágyabb hangot is létrehozhatunk.

Húros hangzás/légiesség: 2-5 kHz

Finomhangoljuk a 2-5 kHz-es tartományt, hogy több húros hangzást kapjunk.

Szikrázás/pezsgés: 7-12 kHz

Nagyobb erősítés 7-10 kHz-nél szikrázóbb hangzást ad, míg a 8-12 kHz erősítésével inkább pezsgőbb, légiesebb hangot kapunk.

Cselló

Alsó korgás: 0-80 Hz

60-80 Hz-es Highpass javasolt ízlés szerint.

Zavarosság: 200-300 Hz

Keressünk zavart 200-300 Hz környékén és távolítsuk el egy szűk vágással!

Teljesség: 400-600 Hz

Próbáljunk erősíteni 400-600 Hz között a kerekebb és teljesebb hangzásért!

Jelenlét: 6-8 kHz

Nagyobb és határozottabb jelenlétet adhatunk a hangnak, ha 6-8 kHz-es tartományban erősítünk.

Rekedtség: 14-200 kHz

14-15 kHz környékén Lowpass-szal csökkenthetjük a távoli, rekedt hangzást.

Viola

Alsó korgás: 0-100 Hz

100 Hz feletti Highpass javasolt ízlés szerint.

Zavarosság/teljesség: 150-250 Hz

Keressünk zavart 150-250 Hz között. Erősítsük szélesen 180-250 Hz-nél a teljesebb hangzásért!

Húros és vonós hangzás/attack: 1-4 kHz

A 2,4 kHz erősítésével a húros hangzást növelhetjük, míg a 4 kHz-es sáv inkább a vonósabb hangzásra teszi a hangsúlyt. Az attack növeléséhez az 500 és 1000 Hz közötti sávot kell erősítenünk. A sáv csökkentése lágyítja a hangot.

Violin

Alsó korgás: 0-100 Hz

100 Hz feletti Highpass javasolt ízlés szerint, hogy a nem szükséges korgó-morgó zajoktól megszabaduljunk.

Zavarosság/teljesség: 100-250 Hz

Keressünk zavart 150-250 Hz között! Erősítsük szélesen 200-300 Hz-nél a teljesebb hangzásért!

Húros és vonós hangzás: 2-10 kHz

A 2,4 kHz erősítésével a húros hangzást növelhetjük, míg a 7-10 kHz-es tartománnyal a kaparósabb érzést segíthetjük elő.

Fafúvós hangszerek

Fúvósok

Fagott

Alsó korgás: 0-60 Hz

50-60 Hz-es Highpass-szal megszabadulhatunk a nem kívánt alsóbb frekvenciáktól.

Zavarosság: 60-250 Hz

Közepes szélességben, óvatosan vágjuk ki a zavaró hangokat a 60-250 Hz-es sávból!

Klarinét

Alsó korgás: 0-140 Hz

120-140 Hz-es Highpass-szal tisztítsuk meg a frekvenciasávot.

Zavarosság: 140-300 Hz

Figyeljünk a 200-300 Hz-es tartományra és keressünk zavart! Vágjunk szűken!

Fuvola

250-400 Hz-ig Highpass javasolt.

Zavarosság: 250-400 Hz

Ebben a tartományban keressük a zavarosságot!

Lágyság: 2-4 kHz

Gyengítsünk a tartományban, ha lágyságot szeretnénk elérni!

Világosság: 10-12 kHz

Erősítsünk 10-12 kHz-nél nagy ívvel a nagyobb jelenlétért!

Pikoló

Alsó korgás/zavarosság: 0-300 Hz

350-400 Hz-nél Highpass javasolt.

Teljesség: 500-1000 Hz

Kicsit erősítsünk 500 és 1000 Hz között a nagyobb tömegért.

Lágyság: 2-4 kHz

Ha nagyobb lágyságot szeretnénk, csökkentsünk ebben a tartományban!

Légzés: 5-6 kHz

Az 5-6 kHz-es tartományt figyelve és csökkentve eltávolíthatunk néhány légzésből fakadó hangot.

Világosság: 10-12 kHz

A 10 és 12 kHz közötti sávot erősítsük, ha világosabb érzést akarunk adni a hangnak, de vigyázzunk, mert könnyen csikorgó hangot generálhatunk!

Rézfúvós szekció

Alsó: 0-125 Hz

Highpass 125 Hz-ig, így kiszűrhetjük a nem kívánt frekvenciákat és a zavarosságot. Ne essünk túlzásba, mert könnyen elvékonyíthatjuk a hangot!

Teljesség/zavarosság: 200-500 Hz

Figyeljünk a 200-500 Hz-es sávra és keressünk zavart. Közepes mértékkel erősítsünk, hogy teljesebb hangzást kapjunk.

Kerekség: 1-5 kHz

Egy erősítés 800-1000 Hz körül kerekebb hangzást biztosít, valamint 5 kHz-nél történő erősítéssel könnyedebb hangot is készíthetünk.

Világosság/határozottság: 5-10 kHz

Ezt a tartományt nagy körültekintéssel kezeljük! A sötétebb hangzású kürtöket világosabbá lehet tenni ezzel a frekvenciasávval, de a túl sok könnyen tönkreteheti a zenét, mivel éles, sistergős hang is lehet az erősítés vége. Az 5-8 kHz közötti erősítéssel növelhetjük a határozottságot.

Tuba

Alsó: 0-80 Hz

A tubának nagyon mély az alaphangja, így bánjunk óvatosan a mély hangok kivágásával!

Teljesség: 65-95 Hz

Kicsit növeljünk 80 Hz körül, ezáltal teljesebb, melegebb hangzást kapunk.

Zavarosság: 15-250 Hz

Figyeljünk a 150-250 Hz-es sávra! Ha szükséges, akkor szűken vágjunk!

Rezonancia: 450-550 Hz

500 Hz körül találhatjuk a rezonanciát, amelyet szűken vágva csökkenthetünk.

Harsona

Alsó korgás/teljesség/zavarosság: 0-250 Hz

Highpass 100 Hz-ig ajánlott. Erősítsünk 100-200 Hz között a teljesebb hangzásért! Csökkentsünk ugyanebben a sávban, ha összeolvadást hallunk más, fontosabb, alacsony-közepes frekvenciájú hangszerekkel. A basszus harsonával óvatosan bánjunk, mert könnyen elvékonyíthatjuk a hangot!

Világosság/öblösség: 4-10 kHz

A 4-8 kHz erősítése világosságot ad a hangnak, míg a 8-10 kHz csökkentése öblösebb hangzást biztosít.

Trombita

Alsó korgás: 0-200 Hz

A mixhez illeszkedve 200 Hz-ig Highpass javasolt.

Teljesség/zavarosság: 200-500 Hz

Figyeljünk a 240-500 Hz-re a zavarosság miatt! A teljesebb hangzásért erősítsünk a 180-240 Hz-es frekvenciákon!

Világosság: 4-5 kHz

Figyeljünk a 4-5 kHz-re a túlzottan világos hangok és áthallások miatt!

Szaxofon

Alsó korgás: 0-100 Hz

100 Hz-ig Highpass javasolt.

Kürtölés/zavarosság: 120-400 Hz

A játékos szaxofonjától függően, amely lehet szoprán vagy bariton, az alsó-közép frekvenciákat találjuk ebben a sávban. Figyeljünk a 240-400 Hz-re a zavarosság miatt, erősítünk a 120-240 Hz-es tartományon, ha teljesebb hangzást szeretnénk!

Vijjogás: 1-2 kHz

A szaxofon típusától függően ez a tartomány felelős a hangszer rekedtes tónusáért. A sáv kivágása csökkenti a sistergős hangzást és a túl erős attack-ot.

Sípolós zajok: 5-7 kHz

A vékony, vibráló fa a hangszerben adhat ilyen hangokat, ezt a kellemetlen hangot legtöbbször ebben a tartományban találjuk. A 6 kHz-es frekvencia környékén szűken kivághatjuk.

Öblösség: 11-14 kHz

Kicsit erősíthetünk a 12-13 kHz-en, hogy csökkentsük a légzési hangokat és az öblösséget!

Elektromos hangszerek

Moog basszus szintetizátor

Basszus szintetizátor

Alsó korgás: 0-80 Hz

A Highpass 60-80 Hz-ig eltávolítja a szubszónikus hangokat, ha a zene kategóriája úgy kívánja.

Test/nyomás: 60-250 Hz

Erősítsünk 80-150 Hz között, így nagyobb testet és tömeget adunk a hangnak! Egy 160 Hz körüli erősítéssel nagyobb nyomása lesz a mixnek.

Zavarosság/melegség: 250-500 Hz

A 250 Hz körüli erősítéssel melegséget adhatunk a zenének, de óvatosan vágjunk a 250-500 Hz-es sávban!

Jelenlét: 2-3 kHz

Nagyobb jelenlétet adhatunk a 2-3 kHz erősítésével.

Szintetizátor padok

Alsó korgás: 0-160 Hz

A hang designhoz igazodva 160 Hz-ig Highpass-t, 500 Hz-ig Lowpass-t használhatunk, ha a basszus töményebb a zenében.

Zavarosság: 250-450 Hz

Figyeljünk a 250-450 Hz-re és keressük a zavart! 2-3 dB-es vágásokat alkalmazhatunk a mixhez igazodva.

Vastagság: 400-600 Hz

Vastagabb hangzást adhatunk a zenének, ha a 400-600 Hz-et erősítjük. Legyünk nagyon óvatosak, mert ez a sáv könnyen szétesik!

Lead szintetizátorok

Alsó korgás: 0-160 Hz

80-160 Hz-nél Highpass ízlés szerint.

Zavarosság: 160-450 Hz

Számos szintetizátor zavaros lesz ebben a tartományban, amely közvetlenül hat a zene minőségére, főleg több szintetizátor használata esetén. Keressünk zavart a 250-450 Hz-es sávban!

Karakter: 1-2 kHz

A szintetizátorok karakterének zöme itt található, ezért a vágások, erősítések nagy befolyásolják, hogy elrejtjük vagy előrehozzuk-e a hangszert. Odafigyeléssel mixeljünk ebben a tartományban!

Jelenlét: 2-3 kHz

Erősítsünk 2-3 kHz-nél, hogy kicsit több csikorgást kapjunk, így a hangszer jobban kiemelkedik a mixből!

Tisztaság: 3-4 kHz

Hasonlóan a gitárokhoz és a vokálhoz, itt sok légies tónust és karaktert találunk. A 3-4 kHz közötti erősítés izgalmat és a tisztaságot ad a hangnak. Akárcsak a többi hangszernél, a túlzott erősítés itt is sistergős hangot eredményez.

Élesség: 7-9 kHz

Szélesen erősítsünk a 7-9 kHz közötti sávon, hogy tisztább és élesebb hangzást érhessünk el!

Vokál

Vokál

Alsó korgás: 0-100 Hz

A legtöbb hang ebben a tartományban haszontalan, többnyire zaj a mikrofonból, vibrációból padlóból vagy más külső forrásból. Highpass 100-120 Hz-ig, így kiszűrhetjük a nem kívánt hangokat. Érdemes megjegyezni, hogy a mássalhangzók zárhangjai 90-120 Hz körül találhatóak.

Zavarosság: 200-500 Hz

Próbáljunk meg 3-4 dB-lel vágni a 325-350 Hz-es sávban férfi vokálnál! 200 Hz körüli erősítéssel teljesebb hangzást adhatunk a vokálnak. A női vokál egy picivel magasabb spektrumon található, de jó kezdés, ha a nyitó tónusokat már itt visszavesszük egy picit.

Kürtszerűség/orrhangok: 800-1500 Hz

Ezen frekvenciák erősítése elősegíti, hogy a vokál jobban érthető legyen. A kesekny vágások 800-1500 Hz között csökkentik a kürtös, dobozos hangzást.

Jelenlét: 2,5-4,5 kHz

Több energiát, zöngétés és határozottságot adhatunk a vokálnak 3 kHz körül. Fontos, hogy itt óvatosak legyünk, mert a túl sok valójában fájdalmassá teszi a vokál hallgatását! Vágjunk szűken 2,5 és 4 kHz között, hogy lágyítsunk a vokálon.

Tisztaság: 5-10 kHz

Kicsit erősítsünk 5-10 kHz-en, hogy jobban kitűnjön egy tompa vokál! Figyeljünk erre a frekvenciára, mert a sziszegő hangok többnyire innen származnak!

Légiesség: 10-16 kHz

Több légiességet adhatunk a hangnak 10 kHz körül, de ne essünk túlzásba, hagyatkozzunk a fülünkre, hallgassuk meg következő nap is, hogy valóban szükséges-e az erősítés! A vágások ebben a tartományban csökkentik az “s” hangot.

Fehér zaj

Alsó: 0-500 Hz

Highpass 500 Hz-ig, igazodva a mixhez és a koncepcióhoz.

Jelenlét: 1500-2500 Hz

Erősítsünk 2-3 dB-lel a közepesen szélesen jelenlétért és karakterért!

Világosság: 10-20 kHz

A 14,5 kHz szűk erősítése több világosságot ad a hangnak. A Lowpass 17-18 kHz körül csökkentheti a rekedtséget, ha szükséges.

 

A leírás előző részét ezen a linken találod meg.

Skeldar

EQ segédletek több mint 20 hangszerhez – 2. rész

Dobok


909 basszus dob

Alsó: 0-40 Hz

Highpass 20-40 Hz-nél, a legmeredekebb slope szűrővel kivághatjuk a subszónikus tartalmat és helyet csinálhatunk 24-36-48 dB-es slope-pal.

Alsó/súly: 70-100 Hz

Egy 2-3 dB-es erősítés széles Q-val 70-100 Hz-nél hasznos, ha több jelenlétet kell biztosítani a hangnak. Próbáljunk szűkebb Q-t használni több rezonanciával (Q) a még erősebb kiemelésért! Figyeljük a szintkijelzőket, mert ebben a sávban könnyen túlszaladhatunk!

Zavarosság: 250-50 Hz

A 250-500 Hz-es sávban 6-8 dB használatával rezonáló csúcspontokat hozhatunk ki. Finomhangolással szűrjük ki a leginkább disszonáns hangokat!

Kopogás/attack: 2-4 kHz

Figyeljünk a 2-4 kHz-es tartományra, ha klikkelősebb hangokat szeretnénk! Maradjunk a közepes 2-3 dB-es erősítésnél és a harang EQ görbénél, a magas polc és lejtősebb ívek ugyancsak segíthetnek ennek elérésében.

Jelenlét: 5-8 kHz

Próbáljuk meg az 5-8 kHz-es sávot erősíteni nagy ívvel, ha nagyobb jelenlétet akarunk adni a hangnak, de figyeljünk a 8-12 kHz-re, mivel az itt történő erősítés könnyen sziszegő hangot eredményezhet!

Dance bass dob

Alsó: 0-40 Hz

Highpass 20-40 Hz-nél a 48 dB-es szűrő meredekség ajánlott. Kivághatjuk még a subszónikus tartalmat, ezzel helyet csinálhatunk a hangoknak. A 24-48 dB-es lejtők ugyancsak jól használhatóak itt.

Energia: 40-100 Hz

Ez az a tartomány, ahol a legtöbb energiát és rejtett erőt találjuk. A 40-50 Hz-es frekvenciatartomány jól használható, ha már-már túlzott mennyiségű energiára vágyunk. A 40-100 Hz erősítésével aljat adhatunk a zenének, azonban ezt a sávot óvatosan kezeljük.

Test/ütés: 100-200 Hz

Egy kisebb erősítés a 100-200 Hz-es sávban többlet ütősséget biztosít a hangnak. Ügyeljünk a többi basszus hangra, mivel több mindennek jön ugyanabból a frekvenciatartományból a hangtartalma. Körültekintő oktávtervezéssel megakadályozhatjuk a frekvenciák konfliktusát.

Zavarosság: 200-500 Hz

A jól rezonáló csúcspontokhoz a 25-500 Hz-es sávot erősítsük 6-8 dB-lel. Nagy odafigyeléssel és finomhangolással kiszűrhetjük a disszonáns hangokat. Az erősítés a hang jelenléti erejét is fokozza.

Jelenlét/klikk: 5-15 kHz

Amennyiben nagyobb jelenlétet akarunk a hangnak adni, akkor az 5-8 kHz-es tartományban erősítsünk közepes erővel. A klikk hang attackját 4-15 kHz-es sávban találjuk.

Tónus: 10-20 kHz

Itt erősítsünk, ha élesebb hangzást szeretnénk elérni. A sáv csökkentésével a kick dobok sötétebb hangzással szólalnak meg. A 14-15 kHz erejének csökkentésével finomíthatunk az élességen, ezzel a hang melegebbé válik.

Akusztikus basszus dob

Alsó korgás: 0-40 Hz

Highpass 20-40 Hz-nél, a 48 dB-es szűrő meredekség ajánlott. Kivághatjuk még a subszónikus tartalmat, ezzel helyet csinálhatunk a hangoknak. A 24-48 dB-es meredekségek ugyancsak jól használhatóak itt. A Q faktort megtarthatjuk az alap 0,71-es értéken.

Test/tömeg: 90-145 Hz

Ez a sáv adja testét a kick hangnak. 2-3 dB-es erősítés széles Q-val a 90-145 Hz-es sávban segít, ha nagyobb jelenlétet akarunk biztosítani a hangnak. Figyeljünk az értékekre, mert gyorsan túlszaladhatunk és akkor kompenzálni kell!

Zavarosság: 250-600 Hz

A 145-500 Hz-es frekvenciát 6-8 dB-lel erősítve rezonáló csúcspontot kapunk. Finomhangoljunk és ügyeljünk arra, hogy a leginkább disszonáns hangokat lágyítsuk! A zavarosság többnyire 250-350 Hz között jelenik meg, erre ügyeljünk leginkább!

Kopogás/attack: 2-4 kHz

Figyeljünk a 2-4 kHz-es tartományra, ha többlet attack kell. Maradjunk a közepes 2-3 dB-es haranggörbés erősítésnél, de a magas test és a lejtős ív ugyancsak jól működik itt. Ez a tartomány adja a pattogó kosárlabda hangjához hasonló tónust.

Légiesség/klikk: 4-8 kHz

Próbáljunk erősíteni az 5-8 kHz-es frekvencián magas ívvel, ha nagyobb jelenlétet akarunk adni. Figyeljünk a 8-12 kHz-re, mivel az erősítés sziszegős hangot is generálhat! A klikk hangot a 3-8 kHz-es sávban találhatjuk meg, az EQ emelés itt is jótékony hatású.

Tom

Alsó korgás: 0-100 Hz

Óvatos Highpass-t 70 Hz-től fölfelé alkalmazhatunk, de ne vigyük túlzásba, mivel nagyon elvékonyíthatjuk vele a hangot!

Huppanás/test: 100-300 Hz

Tömeget adhatunk a hangnak a 100-300 Hz erősítésével. Bánjunk finoman az erővel, mert a hang könnyen felfúvódottnak fog tűnni! A dobot zavarossá és vékonnyá is tehetjük, ha túl sok vagy túl kevés az energia, bár ez nagyban függ a dob beállításától.

Attack: 3-5 kHz

Ez az a tartomány, ahol dobverők attack tónusát találjuk, amikor a fejük megüti a dobot. Erősítés 3-4 kHz-en extra erőt ad a fejbecsapódás pillanatának.

Jelenlét/légiesség: 6-12 kHz

A 6-9 kHz-es tartomány erősítsük a hangsúlyosabb ütésekhez, 2-3 dB-es többlet 5-12 kHz-en több teret és jelenlétet biztosít.

Pergődob

Alsó korgás: 0-120 Hz

Óvatós Highpass 100 Hz-től felfelé 12-24 dB-es, meredek Highpass szűrővel. Nincs szabály, keressük azt a beállítást, ami jól hangzik és illik a zenéhez.

Test: 200-400 Hz

A legtöbb pergődobnak ez a központi tartománya. Minden alapvető karakterisztika itt található, így egy 2-3 dB-es erősítéssel a hangot nehezebbé tehetjük.

Csengés: 250-600 Hz

Ebben a sávban találjuk a nem éppen közkedvelt csengését, üres tónusát a pergődobnak. Emeljük ki a rezonnáló csúcspontot, a kellemetlen frekvenciákat pedig keskeny vágásokkal távolítsuk el!

Csattanás: 2-4 kHz

Erősítsünk néhány dB-t a 2 kHz körüli tartományban; a 2-4 kHz-es sáv nagyobb erőt és attack-ot ad.

Légiesség: 6-10 kHz

A 4-6 kHz-es tartomány erősítésével több levegőt biztosítunk a hangnak. Ha a hang még mindig nem az igazi, kisebb erősítés a 7-10 kHz-es sávban határozottabbá teszi azt. Az ütő által keltett recsegést leggyakrabban 8 kHz környékén találjuk, ha lágyítani szeretnénk.

Cimbalom

Alsó: 0-200 Hz

A 100-200 Hz-es Highpass segítségével megszabadulhatunk a szükségtelen alsó frekvenciáktól.

Gongás/kattogás/csörgés: 200-400 Hz

400 Hz-ig terjedő Highpass eltávolítja a gongó hangot. A 200-300 Hz kisebb erősítésével több csörgést adhatunk a hangnak, de ne vigyük túlzásba, mert könnyen zavarosság válik a hangzás.

Légiesség/világosság: 6-15 kHz

Finomítsunk 6 kHz-től, hogy a “tss” részét a hangnak megtaláljuk és erősítsük, ha nagyobb légiességet akarunk. 10 kHz-en csökkenthetjük a rekedtséget, miközben 14-15 kHz-en nagyobb világosságot adhatunk a hangnak. Amennyiben túlzásba esünk, nagyon kellemetlen visító hangást érünk el.

Élő hangszerek


Elektromos basszus/basszusgitár

Alsó korgás: 0-70 Hz

Highpass 30-70 Hz-es sávban eltávolítja a szubszónikus hangokat és megőrzi a helyet a többi hang számára.

Test: 80-200 Hz

A basszus ebből a tartományból szerzi az erejét. Ahhoz, hogy kihangsúlyozzuk, közepesen erősítsünk 80-100 Hz-en. A túl felfújtnak tűnő basszusokat 180-200 Hz környékén tudjuk visszafogni.

Mudiness:  250-500 Hz

A mocsár a 250-500 Hz-es tartomány. A 200-220 Hz-et hangsúlyozzuk ki 3 dB-lel, mint kezdés, de figyeljünk arra, hogy ez negatívan hat-e az alsó-középtartományra!

Határozottság: 400-800 Hz

Ez a sáv segít a hallgatónak megtalálni a melódiát a basszus előtt. A 400 Hz erősítésével kifejezőbbé tehetjük ezt, míg a 700-900 Hz-es sávval pedig több energiát és erőt adhatunk a zenének.

Attack: 1,2-1,5 kHz

Az 1,2-1,5 kHz erősítése növeli az attack-ot, míg 2-3 dB-es növelés 3 kHz-en izgatott hatású hangot eredményez. Érdemes 5 kHz-ig megnézni, hogy megéri-e valamit erősíteni, de ne vigyük túlzásba, hacsak nem akarjuk, hogy a basszus domináljon a zenében.

Húros zaj: 2-5 kHz

A siklós hangok találhatóak itt, amelyeket az ujjak idéznek elő a húrokon. A tartományból eltávolíthatjuk ezeket a csúszós hangokat, amelyet a pengetés okot.

Elektromos gitár

Alsó korgás: 0-120 Hz

Habár minden eset más, de többnyire biztosra mondhatjuk, hogy ezt a tartományt Highpass-szal kivágva megszabadulhatunk a szükségtelen frekvenciáktól. Itt többnyire nincsen hasznos hang, hacsak nem felfújtabb hangást akarunk elérni.

Test/vastagság: 150-300 Hz

A legtöbb elektromos gitár zömökebb hangzása innen jön. A 150-300 Hz közepes erősítésével ezt a gitárpengést tehetjük hangsúlyosabbá. Ügyeljünk arra, hogy más hangszer spektrumába ne másszünk bele! A sávban 1-2 dB széles erősítés elegendő.

Karakter: 300-1000 Hz

Számos gitár élete van ezekben a frekvenciákban. Itt található sok ismerős tónus, amiért az elektromos gitár elektromosnak hallatszik. Legyünk óvatosak, mert a pergődobok is errefelé vannak!

Duda: 1-2 kHz

A legtöbb rekedtes, dudaszerű hangást kiszedhetjük, ha ezt a sávot eltávolítjuk.

Jelenlét/attack/világosság 3-10 kHz

3 kHz körül erősítsünk a több attack-ért a szólógitároknál, de vegyünk vissza 3-8 kHz-nél, ha vokál is jelen van! Ha többlet világosságot akarunk a hangnak, akkor 10-13 kHz-en érdemes erősíteni.

Akusztikus gitár

Alsó korgás: 0-70 Hz

Ha akusztikus gitárt veszünk fel, sok felfújt, kirobbanó alsó tónusú hangot hallhatunk ebben a sávban. Habár egy kevés adhat melegséget és teljességet, de többnyire csak elfedi a mix többi részét, ezért Highpass segítségével érdemes kiszedni őket.

Zömökség: 200-400 Hz

A legtöbb akusztikus gitár teste itt található. Körültekintően dolgozzunk itt, mivel könnyű ellaposítani a hangzást és nagy veszteséget okozni a vágásokkal.

Test: 80-400 Hz

200 Hz körül csökkentsünk, hogy visszafogjuk a zavarosságot! A 200-400 Hz erősítésével nagyobb tömeget adhatunk a hangnak, de szóló hangszereknek is segíthetünk, hogy teljesebben szóljanak. A sűrű mixekben könnyen konfliktusba kerülhetnek a hangszerek spektrumai, így néha inkább csökkentésre van szükség.

Melegség/teljesség: 500-1000 Hz

Erősítsük az 500-700 Hz-et, amely a hang finom bonyolultságáért felel az akkordoknál és pengetésnél. A túlzott erősítéssel agresszív és rekedt hangást érünk el.

Attack/légiesség: 7-10 kHz

Egy kisebb erősítés ebben a sávban a hangot könnyedebbé, légiesebbé teszi. 5 kHz körül fokozzunk, ha több attack-ra, 7 kHz körül, ha több “szikrázásra” van szükségünk! Amennyiben még mindig kevésnek érezzük a hangot, 10 és 12 kHz környékén és emelhetünk a cél érdekében.

Piano

Alsó: 0-50 Hz

40-50 Hz-es Highpass segítségével megszabadulhatunk a szubszónikus frekvenciáktól és helyet hagyhatunk a többi hangnak.

Zavarosság/melegség: 50-250 Hz

A zavarosság legtöbbször ebből a tartományból jön. A 150-250 Hz-es sávot erősítsük egy picit, ha melegebb hangzást akarunk a hangszernek adni. A teljesség érzéséhez a 80 és 120 Hz közötti sávban érdemes kísérletezni.

Test/zavarosság: 250-3000 Hz

Keressük a zavarosságot 250 és 500 Hz között! Kisebb vágásokkal 2 vagy 3 kHz körül megelőzhetjük, hogy a zongora konfliktusba kerüljön a vokállal vagy gitár trackekkel.

Jelenlét: 3-5 kHz

Az itt történő erősítés könnyedebb hangzást kölcsönöz és nagyobb jelenlétet ad a hangszernek. Figyeljünk arra, hogy a húrok elnyomnak zajokat, de néha ez is a cél.

Attack: 5-6 kHz

5 és 6 kHz között erősítsünk a több attack-ért!

Tisztaság: 7-9 kHz

7 és 9 kHz között erősítsünk a tisztább hangzásért.

Élesség: 10-15 kHz

Az élesség fokozásához a 10-11 kHz-es sávot erősítsük, sötétebb hangzásért vágjunk ki a hangból! A 14-15 kHz csökkentése felpuhítja a túlzott élességet és melegséget ad a hangnak. Figyeljünk a 10-13 kHz-es tartományra, ahol a kalapács hangja van, ha szükséges, vágjuk ki!

E-Piano

Alsó: 0-50 Hz

40-50 Hz-es Highpass-szal megszabadulhatunk a nem kívánt alsó frekvenciáktól.

Zavarosság/öblösség: 50-250 Hz

Erre a tartományra figyeljünk a leginkább! Hasonlóan az akusztikus zongorához, a legtöbb zavarosság és öblösség a 100-250 Hz-es sávból ered. A hangszernek sűrű és gazdag az alsó spektruma, de gyorsan zavaros lehet, ha nem megfelelően vágunk.

Kérgesség: 800-1000 Hz

A kérges és nyomottabb hangok helye, amelyek gondot okozhatnak. Csillapítsuk a 800-1000 Hz-es sávot, ha ilyen hangot találunk!

Jelenlét: 1500-2500 Hz

Az 1500 és 2000 Hz közötti erősítéssel határozottabb jelenlétet adhatunk a hangnak.

 

A leírás előző részét ezen a linken találod meg.

Skeldar