Hogyan érjük el produkciós céljainkat 2018-ban? – 2. rész

Track kiadása egy label-en keresztül

Lbael logók

Aláírni egy label-lel maga az álom, nem? De hogyan érjük ezt el? Ezt számos úton megtehetjük.

Ne felejtsed el, hogy mielőtt megkeresel egy label-t, előtte legyen minőségi zenéd. A legtöbb label néhány másodpercnyi hallgatás után meg tudja mondani, hogy a dal professzionálisan lett-e elkészítve, így mindenképp dolgozz sokat a minőségen.

Érdeklődés felkeltése zenei blogon keresztül

Az egyik hatékony módszer, ha be tudod mutatni egy label-nek, hogy vannak, akik figyelemmel kísérik a zenei alkotásaidat. Számos producer szerzett már a blogokon keresztül ismertségre. Ezek a blogok megvilágítják az adott művészt azzal, hogy beszélnek a brand-jéről, a zenéjéről, hogy mit szeretne elérni vele.

Nézzed meg az egyik kedvenc blogodat és figyeld meg, hogy ki írta az adott cikket. Az esetek többségében egy gyors Google kereséssel megtudhatod az e-mail címüket. Ez a te esélyed, légy barátságos és fejezd ki, hogy szeretnél a blogon megjelenni. Mint mindig, most is legyél biztos abban, hogy a zenéd tip-top mielőtt megkeresed vele a blogszerzőket.

Ha nem megfelelő minőségű zenével állsz elő, könnyen felégetheted a hidakat még az indulás előtt. Első benyomást csak egyszer lehet kelteni.

Az ismertség növelése blogokon keresztül az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy egy label felfedezze a munkádat és remélhetőleg meg is akarja jelentetni.

Elküldés közvetlenül az A&R-nek

A label-eknek van egy A&R (artist and repertoire) csapata, akik a tehetségek felfedezéséért, énekeltetéséért és fejlesztéséért felelősek.

A legtöbb ilyen csapatnak a nagyobb label-eknél van egy elérhetősége, ahova demókat küldhetsz. Néhányuknak azonban csak Twitter-en küldhetsz demót, így jobb előtte tájékozódni.

Az információkat könnyen megtalálod, ha Google-ben rákeresel a kinézett label-ekkel kapcsolatban az “A&R rep” kifejezésre. Jó ötlet ezeket az elérhetőségeket egy táblázatba összegyűjteni,hogy összeszedett maradj az után is, hogy kiküldted az anyagaid.

Ha tetszik nekik, amit kaptak, akkor ők fognak megkeresni a megbeszéléssel és a szerződéssel kapcsolatban. Ezek a szerződések többnyire egy adott számú zenéről szólnak, így mindig legyen kéznél indításra készen pár zenéd.

Légy fizetett producer

Dollár

Sok útja-módja van, hogy pénzt keress a zenédből, legyen az zeneszerzés, élő fellépés vagy a zeneiparban történő munka maga.

A zeneipar sokat változott az elmúlt években, ezért találhatunk számos “házi producert”, akik nevet szereztek maguknak. A technológia minden eddiginél könnyebbé tette a zeneszerzést. Ezekből kifolyólag az online indulásra érdemes fókuszálni. Az egyik legnyílvánvalóbb pénzkeresési út a jogdíjak.

Jogdíjak

Megszámlálhatatlanul sok weboldal foglalkozik, ahol regisztrálhatod a zenéd, hogy begyűjtsed a jogdíjakat a lejátszás, letöltés vagy online vásárlás után.

Zene licenszelése

Tulajdonképpen a zenei licensz egy dokumentum, amely meghatározza a szellemi terméked (a zenéd) felhasználási módját, időtartamát egy bizonyos célhoz. Ez azt jelenti, hogy kifizetik a zenéd reklámokban, filmekben vagy videójátékokban történő használatának díját.

Vegyük például ezt a Nike reklámot. Hallod a zenét a háttérben? A producer, akik ezt csinálta, fizetséget kapott, hogy a cég használhassa az alkotását. Néhány producer elég jól meg tud élni abból, hogy licenszeli a zenéit, így ne felejtsük el a lehetőséget sem mint producer.

Produkciós szolgáltatási weboldalak

Ezeket a fajta oldalakat sem szabad elfeledni, ha pénzt szeretnénk keresni a munkánkkal.

Upwork

Az ilyen oldalak az alábbi szolgáltatásokat adják:

  • Mix
  • Master
  • Ghost producerkedés
  • Vokál felvitele
  • Egyéb hangmérnöki munkák

Olyan oldalak, mint például az Upwork , hasonlóan működnek, mint az apróhirdetéses oldalak. Kirakhatod a képességeid a profilodra és az oldalt használók felbérelhetnek a nekik szükséges feladatok, problémák megoldására.

Az AudioJungle -hoz hasonló weboldalak lehetővé teszik, hogy a hatalmas, jogdíjmentes zenei könyvtárukba feltöltsed a zenéd. Itt a kisebb hirdetők, Youtube-osok kereshetnek és megvásárolhatják a zenéd. Minél több zenédet vásárolják meg, annál több pénzt fogsz keresni.

Kiváló oldal még a Beatstars . Ezen az oldalon beat-eket készíthetsz és zenét adhatsz el exkluzív vagy nem exkluzív szerződés formájában. Beállítod az árat és már szállíthatod is az árud egységenként vagy MP3/WAV formátumban.

Beatstars

Ha jó a zenéd, az emberek ráharapnak és megveszik!

Két verziója van a weboldalnak, egy ingyenes és egy Pro. A Pro verzió 9.99 USD-ba kerül havonta, amely tartalmaz egy professzionális weboldalt, egy Soundcloud Pro hozzáférést, közösségi hálós kapcsolatot, hogy a lehető legtöbbet hozhassad ki a beat-jeidből.

Az oldal automatikus generál licensz-szerződéseket az érdeklődőknek. Egy saját szerződés írása fáradságos és frusztráló lehet, de így mindennél könnyebbé tették, hogy a művész pénzt kereshessen.

Tartsuk észben, hogy több módja is van annak, hogy pénzt kereshessünk. Ha kapcsolataid vannak a zeneiparban, akár ghost producerként is dolgozhatsz vagy énekes-dalszövegíró szerepet is felölthetsz, így eladhatod a zenéd mások nevével, akik valami ütőset akarnak tudni a márkanevük alatt.

Tulajdonképpen a sok út ugyanannak a célnak az eléréséhez vezet: pénzkeresés producerként. Használd a fantáziád és kemény munkával biztosan el fogod érni az álmaid.

Függetlenül attól, hogy melyik utat választod, a pénzkeresés producerként promóciót igényel és a modern világban ennek a legjobb módja a közösségi média.

Több közösségi hálós megjelenés

Mint minden producernek, akik professzionális zenét akarnak szerezni fontos, hogy legyen vagy csináljanak nevet maguknak.

Rengeteg anyag érhető el a közösségi médiák fontosságáról a zeneiparban és hogy hogyan változtatta ez meg a dolgok menetét.

Brand definiálása

Azzal kell kezdeni, hogy legyen egy egységes kinézete a közösségi hálós megjelenésnek. Legyen egy brand, aminek nagyon fontos, hogy kinézete, hangja egy üzenetet hordoz.

Nézzed meg példának a kedvenc művészed, akinek sok követője van. Mi tűnik ki? Mi ragadja meg a figyelmed és késztet arra, hogy mélyebbre áss az oldalon?

Az egész az akadályok áttöréséről szól, ami közted és a hallgatók között van. Ezt egy folyamatosan közvetített üzenettel éred el, így ösztönözve a követőket, hogy megértsék azt és rendszeresen kapcsolatba lépjenek veled.

A különböző előadók különböző megközelítéseket használnak brand-jüknél és közösségi oldalukon. Dillon Francis például komikus karakterét, átláthatóságot és a “vicces fickó” imidzset használja ehhez.

Dillon Francis

Elohim a misztikus megközelítést választotta. Eltakarja az arcát és női robothangot használ az interjúk során a kérdések megválaszolásakor.

Elohim

Ez egy bemutatója annak, hogy milyen személyiség, milyen művész vagy. Legyen egy szilárd üzented. A folyamatosság fontos ezen az úton, mivel a közvetített karakter vonzza be az embereket, ezért közvetíts rendszeresen. Ha folyamatosan változtatod az üzenetet a márka mögött, akkor az érdeklődök nehezen fognak veled kapcsolatot kiépíteni.

Legyen a tartalmad érdekes

Prezentáció

Hányszor mentél föl egy művész Instagram oldalára és láttad a tulajdonképpen ugyanolyan stílusú képek sorozatát változatosság nélkül? Ez gyakrabban előfordul, mint hiszed.

Ha a közösségi hálós oldalad nem érdekes, az emberek nem fognak annyira követni.

Gondolj arra, hogy mit találsz érdekesnek és arra, hogy mit szeretnél elérni. Készíts videókat, lőjj érdekes fényképeket vagy mutasd meg, hogy hogyan készítetted el a zenéd egy darabját.

Legyen terved arról, hogy mely platformot mire fogod használni. Talán a Facebook-ot fogod használni az eseményekhez és show-khoz, míg a Twitter-t a többi művésszel történő kapcsolatoknál fogod előtérbe helyezni vagy csak egyszerűen csak a napi eseményeket írod le.

Talán az Instragram lesz az a hely, ahol közzéteszed azokat a helyeket, ahol voltál vagy azokat a munkákat, amiken éppen dolgozol. A Snapchat is remek a “kulisszák mögött” című tartalmakhoz.

Ez mindenkinek fog adni egy kis rálátást arra, hogy ki vagy és mivel is foglalkozol.

Nézzük meg Zedd egyik videóját, amely egy kiváló példa. Habár nem feltétlenül hasznos abban az értelemben, hogy hogyan is készíti pontosan a jellegzetes basszust, de mégis ad egy képet a személyiségéről.

A lehetőségek száma valóban végtelen hogy hogyan ragadhatod meg valakinek a figyelmét, akik a következő kedvenc művészüket keresik.

Tervezz előre

Az egy dolog, hogy van számos remek ötleted, vagy egy tökéletes elképzelésed a brand-ről, de ezek tervezés nélkül semmit nem fognak érni. Ez azt jelenti, hogy tervezd meg előre a posztjaid, hogy tudjad mikor mit kell tenned.

Írjad le és készíts ütemtervet, így nem fogod elfelejteni.

Megvan az új single kiadásának dátuma és szeretnéd az embereket erre rápörgetni? Megjelentethetsz egy ízelítőt egy vagy két hónappal előtte a tényleges kiadási dátummal együtt.

Tegyél ki képeket arról, amikor épp készíted el a zenéd és hogy hogyan érzed magad ezzel kapcsolatban vagy hogy hogyan illik ez bele a teljes zenei víziódba, mint művész. Számtalan lehetőséged van.

Az alapötlet az, hogy tartsad frissen a bizsergést a zenéd körül, így ragadva meg azokat, akik kapcsolatban állsz. Egy jó terv, amely leírja, hogy mikor és hogyan jut el valahova, elvezet a valódi sikerhez.

Kötelezettségek

Ez elvezet minket a fontos algoritmusokhoz, amik a közösségi hálók mögött vannak. A hashtag-ek, kulcsszavak és maga a tartalom csupán a felszín kapargatása annak, hogy hogyan érhetsz el nagyobb megjelenést.

Egy egész tudomány van a mögött, hogy hogyan működnek ezek az algoritmusok. Vannak szabályok is, hogy miket kell követni ahhoz, hogy több interakciót hozzon egy poszt.

Hogy mennyi hashtag-et kell használni Facebook-on és Instragram-on, mikor érdemes kirakni egy tartalmat ahhoz, hogy a legtöbb embert érjed el, mind észben tartandó dolgok.

Ez sok információ, de az oldalunkon találsz tippeket a közösségi hálók használatához.

Mix & Master

A mix és a master a zenekészítés végső fázisa. Ez az a szakasz, ahol a zenéd készen lesz a lejátszásra, stream-elésre, letöltésre az összes elérhető platformon.

Kényes folyamat lévén nem meglepő, hogy sokan kérdezik azt, hogy mi is a titok, ha a master-elésre kerül a sor.

Széles körben tartja magát az a tévhit, hogy a master egy mágikus mindent javító technika az a zene összes problémájára. A valóságban a master csak a végső simításokat csinálja a zenén, hogy kijöjjön annak igazi szépségeés megfelelő hangereje.

A zenédnek már a master előtt nagyszerűnek kell lennie vagy máskülönben problémákba fogsz ütközni. Itt olvashatsz tippeket arról, hogy hogyan tehed a mixeid tisztábbá még a master szakasz előtt.

Master-elés alapjai

A téma nagyon mély, köteteket lehetnek megtölteni a témával, ezért ha igazán érdeklődsz a master-elés iránt, javasoljuk az oldalunkon fellelhető anyagokat.

1. Dinamikus kontroll az általános hangerő maximalizálásáért

Amit igazán akarunk az az, hogy elkapjuk a zenében az igazán nagy ugrásokat. Ez többnyire a basszusdob, pergődob, de az akkordoknak is lehetnek csúnya peakjei, amelyek problémákat okozhatnak, ha a hangerőállítási szakaszba ér a master.

Jó ötlet egy transzparens kompresszort használni gyors attack-kal és release-sel, hogy elfogjuk ezeket a peakeket. Legfeljebb 1 dB-lel kompresszáljunk.

Ne felejtsük el fogyelni a kompresszor arányát. A kezdés 1.5-tel elég biztonságos és javasoljuk, hogy ne menjünk 4:1 fölé. Ez alapból egy agresszív beállítás (master esetén), így ha jobban kezelni kell a mixet, akkor azt inkább a mixelési fázisban tegyük.

Fontos megjegyezni, hogy nem a dal összepréselése a cél, csak a peakeket akarjuk szabályozni, hogy kezeljük a dinamikát és hogy az általános hangerő minél egyenletesebb legyen.

2. Tónusok korrekciója – dal kiegyensúlyozása

Ebben a szakaszban EQ-zunk, erősítünk, kivágunk területeket annak érdekében, hogy a zene kiegyensúlyozottabb legyen. Érdemes spektrum analizálót használni, hogy lássuk ha esetleg van egy nagyobb gödör vagy csúcs a frekvenciákban, majd próbáljuk meg kiegyenlíteni.

Talán a középső tartománynak lesz szüksége erősítésre vagy a magasakat kell visszavágni. Ez nagyban függ az elkészült track típusától, így ez minden zenénél más és más. Használd a füled, hogy észrevedd a problémás területeket és csak finom módosításokkal próbáld meg orvosolni azokat. Kerüljed a drasztikus beavatkozásokat.

Itt a kicsi hibákra kell figyelni. Olyan részeket vizsgálj, amelyek díszítik a track-et. Figyelj, de nincsen tökéletes mix, így nem kell semmi őrültséget csinálni.

Bármi, aminél úgy tűnik, hogy nagyobb dB-es erősítést vagy vágást igényel, azt inkább az előző szakaszokban kell kezelni mielőtt továbblépnél.

3. Fejleszd a hangot színezéssel

Úgy, mintha csak erősítenél vagy vágnál egy bizonyos frekvenciát, hogy egy tónussal kapcsolatos gondot javíts, egy vintage típusú EQ jó módszer arra, hogy színezetet, gazdagságot adj a track-hez. A legtöbb producer ezt a típusú EQ-t arra használja, hogy szimulálja az analóg eszközön történő munkát.

Akárcsak a normál EQ-val, ezzel is az ízlésedhez szabhatod a track-et azzal, hogy kicsit megfűszerezed. Ezt azonban csak mértékkel érdemes használni. Az eddigiekben hibajavításokat végeztünk, ezzel a technikával csak karaktert adunk a zenének.

Kísérletezz a szaturációval és exciter-ekkel. Próbáld megőrizni az eredeti vibrálását a dalnak, ne vidd túlzásba. Tekintsed ezt úgy, hogy szereted a fűszerezést, de h sokat teszel a tányérra, akkor elrontod az egészet. Az alábbi képen láthatod az iZotope exciter-t:

4. Sztereókép erősítése

A mixdown szakaszban ne felejtsed el, hogy nem jó az, ha minden pontosan középen van. Órákat töltöttél a zenéd elkészítésével és azt akarod, hogy mindenki hallja, tehát adj neki teret.

Alapszabályként elmondható, hogy a basszusdobokat, pergődobokat, a vokált és a lead-et középre, míg a háttér-vokált, gitárokat és egyéb hangszereket kicsit szélebbre érdemes elhelyezni.

Ebben a szakaszban a szteróképet fogod erősíteni egy imager segítségével. Figyelj arra, hogy az alsó tartományok teljesen monók legyenek (így kerülve el a fáziskéséses problémákat), míg a felsőbb tartományokat finoman szórjad szét, hogy nagyobb sztereóképet éreztess.

Mint mindent, ezt is ízlés szerint csinálhatod. Az iZotope is kínál erre a feladatra egy remek eszközt.

5. Ha szükséges, ismét kompresszáljunk

Ha az eddigi lépéseken végigmentünk, akkor talán szükség lehet arra, hogy ismét nagyon kicsit kompresszáljunk, mielőtt a hangerő szakaszba lép a master-elés. Ne erőltessük a kompressziót, nem mindig szükséges ez a lépés.

Emlékezz minden feldolgozási folyamatra, amit a zenén végrehajtottál, itt sem akarod túlzásba vinni. Nagyon nyílvánvaló, ha egy zene túlkompresszált. Itt hallhatunk egy remek példát arra, hogy miért is kerüljük el a túlzott kompressziót.

Egy nagyon pici azonban segíthet abban, hogy a zene egységesebbnek tűnjön.

6. Többlépcsős limitálás

A végső simitások elvégzése után arra kell törekedni, hogy a zene minél egységesebbnek hallatszódjon. A hangerőt fel kell készíteni a rádióban és stream-en történő lejátszásra.

Az egyik módszer erre a limiter használata. Vedd fel a dB-t addig, amíg a keresett RMS értéket el nem éred. A legtöbb elektronikus zenéhez többnyire csak erre van szükséged.

Amennyiben a track-et hangosnak akarod és a nem kívánt digitális vágásokat el akarod kerülni, akkor a többlépcsős limitálást érdemes megpróbálni.

Tegyél több limitert egymás után és minden lépésnél csal 1 dB-t csökkents. Lehetőségek azonban bőven vannak, a helyzettől függően több kombinációt is kipróbálhatsz. Ha 8 dB-t szeretnél erősíteni, tehetsz két limitert, amelyek egyenként 4 dB-t erősítenek. Kipróbálhatod még a 4-2-2 felállást is. Kísérletezz, hogy a zenédnél melyik megoldás hozza meg a legkevésbé észrevehetően a kíván eredményt.

Hasonlítsad össze az eredményeket az egy limiteres megoldással. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb stílushoz ez nem szükséges, de ha például trap stílusban alkotsz, akkor segíthet a track-nek eljutni arra az állapotra, ahova szeretnéd.

Ez a leírás nem egy mindenütt bemutató mastering útmutató. A téma nagyon mély, mi csak a felszínt kapargatjuk. Általános szabályokról és tippekről olvashattál eddig, de ezek segítségével könnyebben indulsz el a megfelelő irányban a kereséssel.

A mix és master témáról számos cikk, még akár egy könyv is kijönne, de az alapvető ismeretekkel is érezhetően tudsz javítani a zenéden. Iskolánkba is külön képzés formájában foglalkozunk ezzel a témával.

Otthoni stúdió létrehozása

Egy otthoni stúdió megalkotása időt, energiát, sok kutatást és pénzt igényel. Elsőre talán nehéznek tűnik, de nem az.

Az alapot állítsuk fel, készítsünk egy költségvetés. Gondoljad végig, mi az az abszolút minimum, amire szükséged van az induláshoz.

Itt egy lista, hogy mire lehet szükséged:

  • Számítógép (laptop vagy asztali)
  • DAW (Digital Audio Workstation)
  • Audió interfész
  • Studió hangfalak
  • Fejhallgató
  • MIDI billentyűzet
  • Mikrofon & pop szűrő

Több minőségi szintet képviselő eszköz elérhető, ezért mindennek a pénztárcád fog határt szabni. Nem szükséges mindenből a legújabbat és legjobbat venned ahhoz, hogy elindítsad a karriered.

Amennyiben még nullához közeli zenei tapasztalattal rendelkezel, akkor egy fejhallgatót érdemes megfontolni egy stúdió hangfallal szemben. A zenédet így magaddal viheted és több hangfalon is meghallgathatod, mielőtt választanál. A tesztek és leírások nem pótolják a személyes próbát.

Számos belépőszintű termék van, nem kell egyből a legdrágábbat megvenni. Egy stúdió sem egy nap alatt készül el, hanem folyamatosan fejlesztik.

Összegzés

Kezdők és haladók különböző célokat tűzhetnek ki erre az évre, de egy dolgot mindenkinek be kell tartani, ha sikert akar elérni.

A zenei producerkedés elköteleződést és ehhez illő életstílust igényel. Összeszedettnek kell lenni, ami önmagában is egy kihívás. Legyen bármi is a célod, reméljük, hogy ez az útmutató segít abban, hogy elérd céljaid. A hozzászólások között kérünk, osszad meg velünk a 2018-as terveidet és hogy miképp tervezed ezeket elérni.

Forrás: Cymatics.fm

Skeldar

Hogyan érjük el produkciós céljainkat 2018-ban? – 1. rész

Több ezer producer megkérdezésével felmérésre került, hogy a szakma milyen célokat tűzött ki. Az ambíciók széles skálán mozogtak kezdve a “megtanulni a producerkedést” a “hogyan szerezzünk több követőt a közösségi hálókon” szintig terjedtek.

Talán neked is vannak hasonló fogadalmaid, így lebontva összefoglaltuk, hogy az egyes célokat milyen módokon érheted el és ezekhez tippeket és trükköket és egyéb más segítségeket is mutatunk. Ezek segítségével a 2018-as sikerekkel lehet kikövezve. Ha esetleg már megbotlottál a fogadalmaid betartását illetően, akkor ez a cikk talán visszaterel téged a pályára.

Az alábbi témákat fogjuk elemezni, hogy jó irányban indulhass el:

  • Sound Design
  • Dalszerzés és szervezés
  • Hogyan fejezzünk be egy track-et
  • Track kiadása egy label-en keresztül
  • Pénzkeresés producerként
  • Több közösségi hálós megjelenés
  • Mix & Master
  • Saját otthoni stúdió elkészítése

1. Sound Design

Soha nem volt még ilyen könnyű elindulni a pályán, mint zenész. A legtöbb, amire szükséged lehet az egy fejhallgató, egy számítógép és a tanulás iránti vágyad. Ha mindez megvan, akkor megvan a telhes készleted ahhoz, hogy nagyszerű zenésszé válj.

A kérdés azonban az, hogy hogyan tűnj ki az ifjú titánok tömegéből? A válasz: sound design!

Hány olyan zene van, ahol az első dobütésből vagy szintetizátorhangból tudhatod, hogy ki az szerző? Nem szabad alábecsülni az egyedi hangok kialakítását, ha saját zene szerzéséről van szó. Gondoljunk csak egy főzőversenyre. Mindenki azonos alapanyagokat használ, de mégis csak szakácsokon múlik, hogy milyen lesz az étel. A legtöbb producernek is ugyanazokhoz a hangmintákhoz, DAW-okhoz, plugin-ekhez van hozzáférése.

Ami kiemeli néhányukat az az egyedi hangzásuk.

Szoftveres szintetizátor kiválasztása

Ez a legnehezebb rész, hiszen számos kiváló választási lehetőségünk van.

A titok azonban annyi, hogy csak válasszunk egyet és tartsunk ki mellette. Nézzük csak meg hányféle szintetizátor létezik. Ami hozzád illőnek tűnik, használd és sajátítsad el mesterszinten a használatát.

Szintetizátor

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy össze-vissza váltogatják a producerek a szintetizátorokat. Az oka ennek többnyire az, hogy látnak egy-egy híresebb producert egy bizonyos VST-t használni egy bizonyos hanghoz, majd látnak egy másik producert másik VST-vel, aki megint egy másik hangot állít elő vele. Az állandó váltogatással csak annyit fogunk elérni, hogy nem fogjuk tudni kiaknázni egy eszköz tudását sem. Mindezt a hang fogja megsínyleni.

Manapság már majdnem minden szintetizátor tudja azt, amit a másik is, ami a funkciókat illeti, így ha egyet remekül elsajátítunk, egy esetleges későbbi váltás már sokkal zökkenőmentesebb lesz. Hosszútávon ez a hozzáállás kifizetődik. Legyen egy alapunk.

A Google a barátod

Ne becsüljük le a neten található anyagokat, oktatóvideókat, leírásokat. Számos segítséget találhatunk a hanguk elkészítéséhez. Egy gyors keresés arra, hogy “hogyan dubstep [kedvenc VST neve]” és máris van kiindulási alapunk.

Az oldalunkon is találsz számos, kifejezetten kezdők számára készült írást. A részletes beállításokig mindent megtalálhatsz ezekben a cikkekben, így az abszolút nulláról is el tudsz indulni.

Munka a preset-ekkel

Megszámlálhatatlanul sok ingyenes preset található a legnépszerűbb szoftveres szintetizátorokhoz, amiket elég csak megnyitni és máris kezdheted a kutatást.

Egyik hatékony módja a sound design alapjainak az elsajátításához, ha veszünk preset-et, mint például lead vagy basszus, majd elkezdjük változtatgatni a paramétereit. A változtatás után hallhatjuk, hogy milyenné vált a hang és bizonyos paraméterek milyen módon alakítják egy hang karakterét. Kis idő után érteni fogod, hogy bizonyos effektek hozzáadása vagy elvétele hogyan segít elérni azt a hangot, amit szeretnél.

A preset ugyancsak lehetőséget adnak arra, hogy visszafejtsed őket és így a legapróbb részletekig megértsed, hogy miért úgy vannak beállítva. Ahhoz, hogy igazán rögzüljön a tudás, meg is próbálhatod újra elkészíteni nulláról a preset-et.

Ezekkel a módszerekkel könnyebben tudsz majd elindulni a sound design útján és megtanulhatsz pár trükköt. A fejedben hallható hangmegvalósításához azonban alapvető szükséglet, hogy a VST-n jól kiismerd magad és tudjad kezelni a fejlettebb funkcióit is.

A képzéseink között találsz kifejezetten ezzel a témával foglalkozó kurzust, ahol teljesen kezdő szintről indulva gyakorlatra fókuszáló oktatás keretében részleteiben is megismerheted a sound design-t.

2. Dalszerzés és szervezés

A legnagyobb buktató a producerek között az, hogy hogyan vigyék el a zenét az ötlet szintjétől a kész track állapotáig.

Szervezés

Ez a nehézség leginkább a szervezőképességgel, zeneelmélettel vagy egyszerűen az ijedtséggel van kapcsolatban. Az esetleges hiányosságokat a szervezőképességben és a zeneelméletben pótolhatóak, a pszichológiai akadály leküzdése már nehezebb.

Lépj ki a 8 bar-os “halál-loop”-ból

Van néhány 8 vagy 16 bar hosszú loop-od, de csak ülsz bennük és nem tudod továbbvinni őket? Tetszik a hangzásuk, de valahogy nem akarnak továbbgördülni?

Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor a zenei elemeket szervezésébe kell jobban beleásni magad. AZ egyik módja ennek, ha a kedvenc művészeid zenéit alaposan megfigyeled.

Tegyél be egy zenét a DAW-ba és jelöld meg a nagy változások helyét, így tisztán fogod látni, hogy a bevezető rész, felépülés, drop-ok és a kiállások hogy helyezkednek el.

Visszafejtés

A szakaszolás elkészültével nézzük meg, hogy bar esik egy szekcióba. Milyen változások történnek szekcióról szekcióra? Vesézzed ki alaposan a zenét, bontsad elemeire, figyelj arra mikor jön és mikor lép ki a pergődob, mikor kapcsolódik be a lead. Minden elemet ilyen alapossággal figyelj meg.

Ne ragadj le egy zenei stílusnál, inkább vizsgálj meg többféle zenei irányzatot. Minél többféle zenét bontasz elemeire, annál inkább képes leszel egy zenére objektíven tekinteni, amely önmagában is értékes képesség. Mindezek eléréséhez azonban sok gyakorlás szükséges. Iskolánkban is nagy hangsúlyt fektetünk a különböző zenei egységek vizsgálatára stílusokra lebontva. Bővebb tájékoztatást itt találsz a kurzusról http://sonicschool.hu/zenei-felepites-remixing/

A kiválasztott zenészek megfigyelése után lesz elgondolásunk a zenék felépítéséről, mintázatokról. A loop-od valószínűleg néhány elemből áll, hasonlóan a kiválasztott zenéhez. Ez többnyire pergődobot, lábdobot vagy más ütős hangszert jelent lead-del és basszussal.

A loop-ból másolj, törölj, amíg el nem éred a kiválasztott stílusban megszokott felépítést. Ezt végrehajtva sikeresen visszafejtheted a teljes zenét és megkapod annak vázát.

Természetesen szükséged lesz még átmeneti effektekre, hogy biztosítsad, hogy az elemek szépen együtt folyjanak. Az alapötleted a szervezésnek köszönhetően máris olyan formát öltött, amivel már lehet tovább dolgozni.

Ismerkedés a zeneelmélettel

Egy másik hatékony módja, hogy el tudj indulni a zenével, ha az oktatóanyagokat olvasgatva elmélyíted zeneelméleti ismereteidet. A zeneelmélet leírja, hogy honnan indul egy zene, hogyan épül fel. Átfogó, általános képet kaphatsz így a zenealkotás folyamatáról. A folyamatot átlátva már jobban meg fogod érteni, hogy hogyan jut el egy zenész az alapoktól a kész zene rádióban történő lejátszásáig. Zeneelméleti oktatásra szintén nagy hangsúlyt fektetünk az iskolánban http://sonicschool.hu/zeneelmelet/ 

Illetve több cikket is olvashatsz erről blogunkban.

Gyakorlás a köbön

Mint bármely művészeti ágnál, a gyakorlás szüli a tapasztalatot, ez a zeneszerzésben sincsen másképp. Fentebb szó volt arról,  hogy hogyan fejezhetsz be egy zenét egy hónap vagy akár egy hét alatt.

Azzal, hogy folyamatosan kihívás elé állítod magad, hogy készíts el egy zenét az elejétől a végéig, megtanulod az egész folyamatot, hogy mi működik és mi nem. A tapasztalat növekedésével reális lesz egy zene megalkotása töredék idő belül. Ezt a tapasztalatot 100 Youtube oktatóvideó sem pótolhatja.

Vedd a kedvenc zenéd, bontsad le. Derítsed ki, hogy mitől működik a zene, milyen a felépítése. A saját zenédben használd ezeket a mintákat. Ha kitartóan használod ezeket a technikákat, biztosan fejlődést fogsz tapasztalni a zenéidben meglepőenrövid idő után.

3. Hogyan fejezzünk be egy track-et

Ez a pont kéz a kézben jár a zenei elemek szervezével. De fontos tudni, hogy mikor van igazán kész egy zene. Honnan tudhatjuk, hogy egy kompresszió, vagy egy utolsó reverb valóban az utolsó? Mitől áll készen egy alkotás a publikálásra?

A minőségi szint, amit meg kell ütni legnagyobb részben tőled függ. A leggyakoribb aggály ilyenkor mindig az, hogy “de ez nem hangzik, úgy mint az XY track!”. Van egy szakadék a között, hogy mit akarsz hallani és mit hallasz valójában. A különbség fülbeötlő lehet és ez frusztráló.

Az egyedüli módja, hogy jobb legyél az az, hogy be kell zárni egy project-et és kezdeni kell egy másikat. A fejlődésnek csak így lehet teret engedni. Egy producer számára egy track befejezése éppen olyan fontos, mint egy újnak az elkezdése, mivel csak így lehet formába önteni az új, kreatív ötleteket.

Számos trükkel elő tudod segítni, hogy ne csak befejezz egy track-et, de teljesen újat is készíts akár havonta.

Határidők felállítása

Határidők

Szabj magadnak határidőt, hogy mikorra kell elkészülnöd. A határidő után minden egy új ötlet, függetlenül attól, hogy meddig jutottál. Ez azt jelenti, hogy ha el tudnál készíteni egy remek drop-ot vagy csak egy introt, de mást nem, akkor azzal a project-tel csak addig jutottál.

Ezzel a módszerrel felelős maradhatsz önmagad előtt is. Egy befejezett munkát adhatsz ki a kezeid közül, még akkor is, ha nem igazán érzed késznek. Először érdemes hosszabb idővel kezdeni, adjunk időt magunknak belerázódni.

Egy határidő segít az elrendezést, hangokat, hangmintákat érintő végső döntések meghozásában. A zeneiparban a legtöbb művész határidővel dolgozik és ez segít nekik a zene befejezésében.

Ha tudod, hogy már csak egy napod van befejezni zenéd, akkor lezárod a basszus sávot és mész tovább. Nem lesz idő órákig finomhangolni a reverb-et, hogy valami pont úgy szóljon, ahogy szeretnéd.

Először ez talán rosszul hangzik és csak néhány zenei elemnél fogod úgy érzeni, hogy elkészült. Mint minden kihívás, ez is szerencsére könnyebbé fog válni gyakorlással.

Légy merész és nehezíts. Fejezz be egy track-et egy hét alatt.

Ez a fajta munka a jövőben segíteni fog, ha tartod hozzá magad. Ez a hozzáállás megköveteli, hogy rendezd a gondolataid, válassz egy hangot, legjobb belátásod szerint hozz meg egy döntést, aztán lépj tovább.

Ne higgyük azt, hogy a stúdióban közösen dolgozó zenészek órákon át válogatnak a basszusdobok között vagy próbálják megtalálni a tökéletes kompressziós értékeket. A határidőkkel csak segítik a hatékonyabb, közös munkafolyamatok kialakítását.

Talán a napirended hektikus, ezért nincsen időd a zeneírással foglalkozni. Ilyen esetben ajánljuk, hogy jelölj ki egy időszakot, ahonnan kizársz mindent. Ez az idő csak a zeneírásé és semmi másé.

Jelölj ki időt a munkára

Munkaidő

Kezdők számára ez különösen nehéz lehet, főleg ha gyakran szeretnénk új track-et készíteni. A fellelhető anyagok száma önmagában is félelmetesen nagy, így arra is időt kell szánni, de ha nem írunk ténylegesen zenét, minden másra használt idő hasztalan.

A legegyszerűbb, ha kijelölsz egy időszakot, amikor csak zeneírásra és a kisebb célok elérésére fogsz fordítani. Függetlenül attól, hogy a cél a zeneírási technikák gyakorlása, sound design, dalszerzés vagy bármi más, a célt tartsad a szemed előtt. Könnyű kizökkenni, de meg kell tanulni összpontosítani.

Azzal nincsen semmi baj, ha vannak napok, amikor órákig tanulod, hogy hogyan kell lead hangot készíteni, de mindig emlékezz, hogy a track-et be kell fejezni. Könnyű egyik oktatóanyagból menni a következő oktatóanyagba, de a tudás önmagában nem jó semmire, ha nem ülteted át a gyakorlatba.

A következetesség és kiszámíthatóság fontos. Legyen terved, napirended, ami biztos úton vezet a céljaid eléréséhez. Soha nem fogsz időt találni, neked kell időt csinálni.

Mindenkinek megvan a napi rutinja, ezért neked kell meghatározni azt, hogy számodra mi az ideális napirend.

Skeldar

Bhad Bhabie és a zeneipar megosztottsága

Két teljesen különböző zeneipar létezik

A legtöbbünk nem is veszi ezt észre, pedig már régóta tart. Az egyik a tradícionális zeneipar. Én “Superstar Business”-nek nevezem, amelyet a főbb label-ek vezetnek. Egy ideje (nem meglepően) egyedül arra összpontosítottak, hogy hogyan lehet a legtöbb pénzt csinálni a legrövidebb idő alatt. Ebben az évben. Ezen a héten. Ezen a napon. Ebben a pillanatban.

A víziójuk és a stratégiai terveik egyre rövidülnek és rövidülnek. Annak az időnek már vége, amikor a Columbia Records kitartott két bukott teljes album mellett, mert hittek a művészben – mint például Bruce Springsteen-ben.

Mostmár a legnagyobbak nem is írnak veled alá, ha még nem bizonyítottál számokat mutogatva.

Ha még nem vesztetted el minden bizalmad a nagy label-ek kapcsolatban, most el fogod. Az Atlantic Records alárírt egy olyannal, aki nem is zenész. Nem egy rap művész. Nem is tehetségesebb, mint a következő 14 éves kölyök, aki nagyjából tud rappelni. De vannak követői, nagyon sok követői.

Ha múlt héten egy szikla alatt éltél, akkor nem hallhattad, hogy az Atlantic Records aláírt Danielle Bregoli-val (más néven Bhad Bhabie), aki kilőtte magát a sztárság felé a Dr. Phil-ben történő színes megjelenésével. A “Cash Me Outside” mém megszületett. Igazi Kardashian divattal több millió Instagram követőre tett szert.

Az Atlantic Records-ot nem érdekli a művészet. Nem érdeklik őket a zenészek. Nem érdeklik őket a művészek. Az Atlantic Records-ot csak a pénz érdekli.

Kapitalista társadalomban élünk, tehát ez mind rendben van, azt hiszem. Ne hidd azonban, hogy amikor aláírsz egy nagy label-nek, személyre szabott figyelmet kapsz, mert van valami művészi tisztaságod vagy integritásod. Vagy azért, mert azt hiszed, hogy a zenéd nagyszerű. Hacsak nem csinálsz nekik milliókat ebben az évben, ne is foglalkozz azzal, hogy besétálsz a főbejáraton.

Emlékezzünk arra, hogy Bhad Bhabi szerepel a Billboard Hot 100-on, de nem azért, mert van több millió rajongója. Azért, mert van több millió ember, akik látni akarták, hogy mi ez a felhajtás.

Jómagamat is beleértve. Nem kell lemezt vásárolnod, hogy megnézzed a felhajtást. Annyit kell csak tenned, hogy felmész a YouTube-ra vagy a Spotify-ra és meghallgatod a zenét ingyen. A Billboard követ minden stream-et. 1500 stream-elés egyenlő egy vásárlással. Azt rögzítsük, hogy ő az első a US Viral Chart-on a Spotify-on, de senki sem veszi meg a zenéjét iTunes-on, nem is került be a top 200 dalba.

Igen, van több millió Instagram követője, de ezek a rajongók inkább költik a pénzüket a kedvenc művészükre, mennek el koncertekre vagy vesznek tárgyakat nem iróniaként (pl.: “Cash Me Outside” póló).

Vagy lehet, hogy sok rajongója van. Ő egy emblematikus példája az amerikai kultúrának.

Mire is számítunk? Egy reality TV-s világban élünk, ahol az emberek azt hiszik, hogy bekerülhessen a zenei világba, ahhoz tehetségkutatót kell nyerniük vagy netes megjelenési nézettséggel kell robbantaniuk, hogy egy nagy kiadó aláírjon velük.

A valóságban ezek az utak nem egy tartós siker irányába visznek. A nagy kiadók is tudják ezt, de nem érdekli őket, eleve erre készülnek. A céljuk az üzlet, hogy pénzt csináljanak. A tehetségek felépítése nem cél, ne álmodozzunk.

És mi a másik zeneipar, ami e mellett létezik? A “New Music Business”, ami sokkal bátorítóbb a művészek számára.

Ez a világ teljesen a TMZ kultúrán kívül létezik. Ezek nem olyan dolgok, amiről az ilyen “kultúrális” oldalakon olvashatsz, de a Billboard-on sem sűrűn jelennek meg, mert nem nagyon szexik.

Ez a függetlenek ipara, a dolgozó művészeké. Nem az azonnal hírnév és siker motiválja őket, hanem az, hogy az ő középpontjukban a zene áll. És inkább építik a karriert, mint hogy a hírnevet üldözzék.

Több tízezer ilyen művész van, akik fenntartható karriert visznek és tisztes középosztálybeli (néha ennél is jobb) szinten élnek, akikről soha nem is hallottál. Róluk a TMZ és társai nem fognak írni.

Minden művész a Patreon-on, minden turnézó művész, minden IndeGoGo-s, Kickstarter-es művész ilyen. Az ilyen független zenészek abból élnek, hogy TV show-knak, reklámoknak és filmeknek zenéket licenszelnek. Nem egy út van a karrierhez ebben a világban, hanem száz és 95-öt még nem is hallottál. Egyikük sem úgy boldogul, hogy egy nagy kiadónak írt alá.

Ez az ipar, amiben élünk. A “New Music Business”-t nem támogatják a nagy kiadók, ez az egész a karrierről szól. Nem a vicces mémek monetizálásáról szól, hanem a kapcsolatok építéséről a rajongókkal.

Sok embert nem érdekel Bhad Bhadi, de senkit nem fog érdekelni (főleg nem az Atlantic Records-nál) 3 év múlva. Nem szép rosszat írni egy  tizenévesről függetlenül attól, hogy hogyan látjuk a sikerét. Ez a folyamat, amit látunk független a személytől és magát a rendszert írja le.

Egy aláírás egy nagy kiadóval nem a siker mércéje.

A 99%-a az aláíróknak elbukik (pl.: nem hozza az elvártat és bontják a szerződést), az esélyek ennél is rosszabbak, ha a tradícionális zeneiiparban próbálsz dolgozni. Jobb ha veszel egy lottó sorsjegyet.

Mindkét ipar létezik. Az egyiket a zenészek viszik és a saját karrierjüket építik. A másikat pénzéhes mogulok irányítják. Ne legyünk naívak, a művészek is pénzből élnek, de nem mindegy, hogy a zenélésen vagy a pénzen van a hangsúly. Te melyik világnak lennél a része?

Rengeteg dolog van, amit magadtól is megtanulhatsz és sikerre viheted a zenei karriered. A zenélésből meg lehet élni. Sztárok viszont csak kevesen lesznek!

Skeldar

Forrás: Digital Music News

Martin Garrix és a pereskedés a Spinnin’ Records-zal

Martin Garrix és a Spinnin Records kapcsolata egy időben úgy volt leírható, hogy ők egy dinamikus duót alkotnak, de ez a viszony teljesen tönkrement.

Egy hosszú bírósági csatározás után Martin Garrix győztesként került ki az ügyből és megnyerte a zenéi jogait, amelyet eddig a Spinnin’ Records és a Music All Stars menedzsment cég kezelt. A döntés kora reggel, szeptember 20-án született meg egy dán bíró Garrix-ot támogató ítéletével. A felek közti szerződések semmissé váltak.

A producer 2015 nyarán indított pert a cégek ellen, amelyben 3.7 millió és 650 ezer eurót követelt a felektől, mivel ezen cégek “nem megfelelően viselkedtek”. A cégek reagáltak és szerződésszegés miatt Garrix-ot hibáztatták az elveszett 6.4 millió eurós jövedelem miatt.

Garrix-ot állítása szerint megtévesztették, hogy lemondjon a zenéi jogairól, amikor lemez és menedzsment szerződést kötött 2012-ben, amit 2013-ban megújított. Garrix ügyvédje, Oktay Düzgün, kifejtette, hogy érdekellentét állt fent, mivel mindkét céget Eelko van Kooten vezette, aki zaklatta és zsarolta a fiatal producert és az apját, azt állítva, hogy ez a ajánlat kombináció az egyetlen lehetőségük.

A bíró Lelystad bíróságán Hollandiában Garrix javára döntött, kimondva, hogy valóban ellentét volt az érdekek között és ezt Van Kooten csökkenthette volna egy harmadik fél bevonásával. Ehelyett Garrix érdekét az új szerződésben a Spinnin’ Records-zal a Music All Stars képviselte, amelynek célja az volt, hogy visszaszorítsa Van Kooten érdekeit.

Garrix nagy győzelmet aratott, visszakapta jogait az olyan nagy zenék fölött, mint az “Animals” és az ún. fonogrammok felett is. A Spinnin’ Records szóvivője elmondta, hogy még alaposan áttanulmányozzák a döntést, hogy megértsék, hogy miről is szól az 56 oldal és hogy meghatározzák sikeresek voltak-e.

Ez a hír hetekkel azután jött, hogy Van Kooten a Spinnin’ Records-ot eladta a Warner-nek és elhagyta a céget. Bár nincs részvénye már a cégekben, Van Kooten elmondta, hogy azért követte az eseményeket. Az ügy “továbbra is az érdeke”, ahogy ő fogalmazott. A döntés még friss, de komoly hatása lehet, mivel a Spinnin’ Records és a Music All Stars sok éven át olyan label-ekkel működött együtt, amelyeknél olyan nagy nevek vanna, mint Tiesto és Don Diablo.

A cikk időpontjában még nincs információ arról, hogy Garrix kérése, hogy a jövedelmet visszamenőlegesen utalják, teljesült-e.

Garrix csapata is kiadott egy közleményt:

Boldog vagyok a kimenetelt illetően.” – mondja Garrix, “Nem csak magam miatt, hanem a többi DJ és producer miatt is, hisz ez az ügy nem csak rólam szólt, hanem minden művészről.

Iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedvezményt kurzusainkból!

Skeldar

Forrás: Dancing Astronaut

Miért hangzik minden mai zene hasonlónak?

Képzeljünk el egy zenei receptet. Tudnánk-e különbséget tenni egy mesterséges anyagokból készült zene és egy házi alapanyagokból összerakott alkotás között? A konzerv paradicsom ugyanúgy paradicsom, de talán sosem tudnád meg, hogy mit hagysz ki, amíg meg nem kóstolsz egy “tökéletlen”, nem szabályos formájú, kicsit napfoltos paradicsomot.

Greg Ellis dobos elkezdett úgy gondolkodni a zenéről, mint az ételről, egy olyan valamiről, amit a fülünkkel fogyasztunk el a szánk helyett. Úgy gondolja, hogy manapság az emberek a McDonald’s-cal egyenértékű zenét fogyasztanak: feldolgozott, tömegtermék, korlátozott ízvilággal.

A hallásbeli lágyságnak köze van a technológiához. Egy producerrel kezdődik, aki a számítógépre hagyatkozik egy élő hangszereléssel dolgozó zenésszel ellentétben, amely a végén olyan eszköz lesz, amely kivágja a stúdióban rögzített dinamikát a zenéből. Ellis, aki olyan filmek hátterében dolgozott, mint az Argo, Godzilla, Mátrix-sorozat, bemutatja ezt a jelenséget a “The Click” című dokumentumfilmben.

Mi is az a klikk?

A klikk az egy digitális metronóm, amit a zenészek figyelnek miközben felvételt készítenek, hogy biztosítsák a pontos tempótartást. Ez az egyszerű és manapság mindenütt jelenlévő megoldás alapvető hatással van arra a zenére, amit hallgatunk.

A klikket eredetileg a precizitás és kohézió biztosítása céljából használták. A tökéletes egységesítő hatása miatt minden zenei résznek követnie kellett. Az eredmény az lett, hogy az énekesek, hangszeresek és dobosok esetén az elvárás az lett, hogy hangozzanak úgy, mint a gépek. Ha egy vokalista kicsit elcsúszott, az auto-tune megoldotta. Ha a basszus nem volt szinkronban a dobossal, egy szoftver szinkronba hozta őket. Természetesen ilyen akkor van, ha élő zenészek dolgoznak az alkotáson. Nagyon sok pop, hip-hop és R&B hangmintákat és szintetikus hangokat használ, amit számítógépek generáltak.

Ellis szerint már nincs annyi lehetősége, mikor a dobos részeket készíti el. Habár dobolt olyan nevekkel, mint Billy Idol, Mickey Hart és Beck, a producer – aki nem tud annyit a dobokról – gyakran már megcsinálja az ő részét is, mielőtt beérne a stúdióba, majd elvárja, hogy pontosan a klikknek megfelelően játsza azt el. Gyakran csak annyi a feladat, hogy néhány részletet játsszon el majd a többi másolás-beillesztéssel megoldják, ezzel csökkentve a variációk számát, dinamikát és a a zene díszességét.

Ennek nagy hatása lehet a zene élvezhetőségére. Vannak olyan tudományos mérésekből adódó jelek, amelyek a hallgató számára váratlan dolgok értékét taglalják. A zene az agy elülső részének idegpályáit izgatja, mondja Daniel Levitin (neurobiológus), a “This is your brain on music” című könyv alkotója. A komponáló feladata, hogy olyan élvezetet hozzon, amire nem számítunk.

Kreatívabbá teszi-e a technológia a zenét?

Ellis úgy gondolja, hogy népszerű zenealkotási módszerek elfojtják a kreativitást. “Nem kiáltok rá senkire, aki felszerelést használ, a felszerelésre kiáltok rá, aminek hagytuk, hogy diktáljon az érzékeinknek a zenével és idővel kapcsolatban. Van egy olyan érzés, hogy mikor szemben állsz a valódi dologgal, az valójában rosszul esik az embereknek.” – mondja Ellis. “Mindenki hozzászokott a precizitáshoz és hogy minden pont klikkre történik és auto-tune minden dal.” – ért egyet Petros, egy prodcuer Los Angeles-ből, aki olyan sláger előadókkal dolgozott, mint a One Direction, Enrique Iglesias, és Dillon Francis. “Ha a felvétel nem ilyem módon történik, akkor a hangzás el lesz csúszva.” Fontos megjegyezni, hogy Petros és más producerek üdvözlik a technikai újításokat és nem negatívumként kezelik. A teljesen automatizált dob track-ek olcsóbbak, könnyebbek és precízebbek és bizonyos helyzetekben nagyobb kreativitást tesznek lehetővé.

Egy élő dobossal a producernek korlátozott számú han áll rendelkezésére, amiből választhat, míg egy programmal könnyen és gyorsan kikísérletezheti azokat az opciókat, amikkel a hang pont jól szól. Petros szerint a legtöbb barátja, akik producerek a zenei iparban, nem is tudják hogyan kell élő dob szetteket felvenni. Jelentős számú embernek, akiknek a zenéi a Billboard Hot 100-on vannak, nem is rendelkeznek semmilyen zenei képzettséggel. De talán szükségük is van még erre?

 

 Tetszik a poszt érdekel a zeneírás? Akkor gyere el bemutató napunkra!

 

Edward Sharpe és a Magnetic Zeros énekese, Alex Ebert azt mondják, hogy túl könnyű bárkinek is zenét készítenie számítógéppel és ingyenes szoftverekkel. Következésképp jelen van egy tagadhatatlan csökkenés azok arányában, akik mesterszintre fejlesztették a zeneírást azok között a zeneszerzők között, akiknek számai a toplsitákon szerepelnek. Kifejtette, hogy nem technológia-ellenes: a technológia tette lehetővé az olyan albumok születését, mint a The Beatle – Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, Jimi Hendrix – The Jimi Hendrix Experience, and Pink Floyd – The Dark Side of the Moon. A technológia felhasználása, mint mankó a zenei sikerhez, ami igazán probléma.

Nem mindenki ért egyet ezzel. Robert Margouleff, egy felvételi mérnök, aki leginkább Stevie Wonder albumainál használt szintetizátorok forradalmi használatáról ismert, a laptopot a mai idők népzenei hangszerének nevezte. Olyan újítóknak, mint St. Vincent és Bon Iver, tette lehetővé új élmények és albumok elkészítését. A technológia az új belépőknek is lejjebb tette a belépési küszöböt, hogy akár a hálószobában is valami mesterit alkothassanak.

De mi van a fogyasztókkal? Ahogy a zene egyre mechanikusabb lesz, hogy fog ez hatni az emberek élményére, akik fizetnek érte a Spotify előfizetésükkel?

Hogyan változtatja meg a zenét az eszköz?

Ez a technológia nem áll meg a zene elkészítésénél. Ellie úgy gondolja, hogy ahogy a zene csomagolva van és hallgatjuk csak távolabb visz minket a meleg, jó vibrálástól, amiért eredetileg a zenéhez fordultunk. “Sok veszteség van, miután a zene elhagyja a stúdiót.” – fejti ki az USC professzora, Chris Kyriakakis. “Onnantól kezdve lejtmenet van.”

A mérnökök tömörítik a melódiákat, hogy fájlokat készítsenek belőlük az eszközeink számára. A tömörítésnél információ azonnal elveszik és további veszteség van attól függően, hogy milyen eszközökön játszuk le a zenét. Ez olyan, mint egy paletta, amely fokozatosan visszavált alapszínekre. A zenehallgatás fejhallgatón keresztül, amely nem illeszkedik jól a fülünkre vagy egy okostelefon hangszórója több frekvenciát is kivág a gitárból, basszusból, dobokból, vagyis egy még inkább lecsupaszított verzióját halljuk annak, amit eredetileg a zeneszerző megálmodott.

 

Vannak törekvések, hogy ezeket a veszteségeket csökkentsük. Például a Spotify finomhangolta a teljes zenei könyvtárának hangerejét annak érdekében, hogy visszahozzon valamit az eredetiből, amit a tömörítés elvett. Bruno Romani így írt a Motherboad-on: “Amikor a túlzott tömörítés történik, az mindent hangosabbnak tüntet fel, amely végülis a zene dinamikájából lop. Ez olyan, mint egy hangos barátot hallgatni, aki mindig kiabál, amikor részeg. Azon kívül, hogy zavaró, monotonná is válik.”

Melyik típusú zene jobb számunkra?

Talán nem tapasztaljuk meg a zene teljes kifejeződését, de vajon valóban a mechanikus zenének más hatása van az agyunkra?

Levitin (neurobiológus) szerint még nem tudjuk, hogy a valódi hangszereken készült zenének jobb gyógyító hatása van-e mint a klikkek készültnek. Amit tudunk az az, hogy függetlenül a zene készítési módjától, egy tartós ritmus transzba helyezi az embert és süti ki a neuronokat a zene ütemére. Ez a transz-állapot segít relaxálni és olyan látásmódot ad, ami normál esetben nem lenne meg.

Levitin ugyancsak részt vett egy tanulmány elkészítésében, amely kimutatta, hogy az emberek, akik együtt hallgattak zenét, az agyhullámaik szinkronba kerültek. A hipotézis szerint egy koncerten a résztvevők több empátiát és kötődést éreznek, ha látják is a zenészt. Ellis is ezzel vitatkozik, mivel ez hiányzik a napjainkból, YouTube-on élő fellépések felvételeit nézzük egy pici képernyőn miközben munkába igyekszünk.

A The Click című filmben Ellis a Sado szigetről, Japánból kiindulva körbeutazza a világot Dél-Amerikáig, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket. Mesteri dobosokat és közösségeket látogat meg, amelyek elkötelezték magukat a dobolás mellett és akiknek ez egyfajta katarktikus és rituális kifejeződés. Megpróbálja kideríteni, hogy mi veszik el, amikor a rádióhullámokban a “túl tökéletes” zenék dominálnak.

Skeldar

Forrás: QZ

Tetszett a post iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedvezményeket!

Hamarosan a Youtube-on: “Mit nézzünk?”

A videómegosztó portál művész és kiadó promóciókat tesz az ajánlási mátrixba. Valahányszor a Youtube videót ajánl a több, mint 1 milliárd havi látogatójának, hogy mit nézzenek meg következőként, mindig a nézők ajánlásai szerint teszi ezt, akik már látták a videót. Ebben az évben azonban bevezet egy új elemet az ajánlati rendszerébe. A nézők már javaslatként a kiadók ajánlatait is látják majd, ezzel a lépéssel már nem csak a nézők pörgethetnek fel videókat.

A Youtube zenei vezetője, Lyor Cohen szerint “Finomhangoljuk az ajánlásokat, hogy a sok tényező mellé, amit az algoritmus számba vesz, a művészek és label-ek promóciós aktivitását is beillesszük.” A zenei veteránnak nagy tapasztalata van a kiadói oldallal kapcsolatban, hiszen maga is 2012-ig vezető volt a világ harmadik legnagyobb lemezkiadójánál, a Warner Music Group-nál.

“A cél az, hogy új zenét tegyünk a jövendőbeli fogyasztók elé”, ahogyan a Lyor fogalmaz.

A rajongó, aki nem hallgat mást csak Michael Jacksont a 80-as évekből, a Youtube a jövőben lehet ajánlani fog neki újabb pop zenéket művészektől, mint például Bruno Mars. Ez a lépés építeni vagy rombolni fogja-e az élményt még nem tudni és az ajánlati track listák is elég zavarosak. A rádiók szűkös, ismétlődő listáik megszenvedhetik a túl nagy promóciót. Nagyobb kiadók dominálhatják a toplistákat azzal, hogy túlköltekeznek, ezzel a kisebb kiadókat és művészeket ellehetetlenítik. A múltban ennek a kivédésére 1950-től törvényt hoztak, hogy az úgynevezett “payola” módszert visszaszorítsák. A rádióknak kötelező nyilvánosságra hozni, ha egy zene lejátszásáért pénzt kapnak és jelezni kell, hogy éppen most miért játszák le a zenét.

A nagy kiadók most is dominálják a toplistákat és a streaming piacot a listáikkal, többek között a licenszelési megállapodások miatt, amit olyan cégekkel kötöttek, mint a például a Spotify, hogy legyen garantált, promóciós idejük a zenei kategóriákban. A Spotify azonban az olyan előadókat is próbál felszínre hozni, akik már maguktól megszerezték a kezdő lendületet. Az Apple ugyancsak közeli kapcsolatot ápól a nagyobb kiadókkal, de promótál más zenéket is, mint például Frank Ocean 2016-ban megjelent albumát a Blonde-t, az R&B zenész első albumát miután elhagyta az Universal Music Group-ot.

A Youtube azt várja, hogy a kiadók prioritásait hozzáadva az algoritmushoz javítani fogja a felhasználói élményt azáltal, hogy az új, hallgató által valószínűleg kedvelhető zenéket gyorsabban a felszínre hozza. A jelenlegi rendszerben a Youtube-nak több nap kell, mire ajánlani kezdi az újabb zenét a rajongónak. Ha a felhasználó nem nézi meg vagy kihagyja a kiadó által promótált videót, akkor a rendszer nem fogja többet felhozni neki. Számos további tényező, mint a nézési szokások tovább fogják finomítani a felajánlott listát az új rendszerben. Az elképzelés szerint ez a rendszer nem fogja előnyben részesíteni a nagy kiadókat és zenészeiket.

Tetszik a poszt érdekel hogyan fejlődik a zeneipar? Akkor gyere el bemutató napunkra!

A világ zenei és technológiai ipara egyre inkább találkozik és a zenei streaming segítségével újra mozgásba hozza a zeneipar szekerét, hiszen az Internet megjelenése óta folyamatosan esnek a lemezeladások és zeneletöltések. Bár a technikai emberek inkább a felhasználói alapú ajánlást részesítik előnyben, a kiadók érthető módon saját maguk akarjuk megszabni, hogy mi legyen a “menő”. Ezt a két érdeket kell összekapcsolni.

A Youtube irányváltása lehet az első lépés afelé, hogy a kiadók jobban kiaknázhassák a Youtube masszív nézettségét, hogy zenét adhassanak el. A portál ugyan kísérletezett promóciós kampányokkal, de azok sosem voltak kiadó méretű marketing gőzhengerek. Jelenleg a Youtube nézettségének 80% az ajánlásokból jön, így komoly erő rejlik ennek irányításában. Jelenleg a Youtube a kiadók szemében inkább akadály a növekedésük előtt, hiszen a rajongók bármilyen zenét meghallgathatnak ingyen, ahelyett, hogy CD-t vennének, letöltenének vagy streaming szolgáltatásra fizetnének elő. A Youtube ugyan 4 milliárd dollárt fizetett a reklámbevételeiből a zeneiparnak az indulása óta, de a zeneipar vezetői szerint ez egy pici összeg ahhoz képest, amennyi a meghallgatások után szerintük járna. és kompenzálná őket az immáron évtizedes hanyatlásért.

A BMG szerint ugyan a Youtube partner szeretne lenni, de az új marketing eszközök biztosítása nem elegendő. Egy igazán értékes partnerséghez az szükséges, hogy a Youtube jelentősen növelje a zenei jogdíjakból adódó összeget, mielőtt bármi másra is fókuszál.

Tetszett a post?

Iratkozz fel hírlevelünkre egyedi kedvezményekért!

8 tipp a sikeres zenei együttműködéshez

Jimmy Edgar és a Machinedrum JETS duós tapasztalatain alapuló útmutatóról olvashattok, amely a többi művésszel folytatott kollaborációt segíti. A duónak első kézből származó tapasztalata van, hogyan kell együttműködni a többi művésszel, hiszen ők maguk is csak úgy tudnak összedolgozni, ha bizonyos dolgokra ügyelnek.

1. Építs bizalmat!

 

Mindennek az alapja a bizalom és ez különösen igaz, amikor közös munkáról van szó. Könnyű szokásokhoz kötni magad, ha egyedül dolgozol, ezért fontos, hogy megbízz bennük, ha kreatív döntést kell hozni. Ez minden bizonnyal nem lesz könnyű az elején, azonban nagyszerű dolgok születhetnek, ha hagyod a másikat tenni a dolgát. A bizalom nem jön könnyen, dolgozni kell érte.

– Mi évek óta ismerjük egymást. Egy éjszaka találkoztunk 2001-ben egy klubon kívül, ahol két közös barátunk játszott. Azon az estén, amikor még csak 17 és 18 évesek voltunk, megerősítettük barátságunkat “wet dreams in Tokyo during our first trip abroad”. Ez a bizalomépítés hosszú folyamatának kezdete volt barátokként, ami oda vezetett, hogy kényelmesen éreztük magunkat, amikor együtt kezdtünk el dolgozni. Úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy barátok legyünk egy zenei projektben, mert hogy dolgoztunk emberekkel, akik nem feltétlenül voltak barátok és általában nem működött jól az egész munkafolyamat. Elsősorban kedveld a másikat és e felett gyakran elsiklanak, mert amikor a pénzkeresés bejön a képbe, a barátság nem mindig prioritás.

2. Kommunikáció!

 

Az együttműködés alapjában véve a kommunikáció egy formája ah ez megakad, akkor nagyban befolyásolja a munkát. Mindig személyesen kezdünk el és fejezünk be egy projektet. Ha egy ideig magunk vagyunk, anélkül, hogy azonos helyen dolgoznánk vagy beszélnénk egymással telefonon az ötleteinkről, akkor hajlamosak vagyunk drasztikusan más irányokba elmenni és a legjobb ilyenkor felhívni a másikat és kitalálni, hogy mit is kell végülis csinálni. Sok pszichés dolog jelentkezik, amikor a kreatív zónánkban vagyunk. Vannak pillanatok a stúdióban, amikor mindkettőnknek ugyanaz az ötlete van vagy észrevesszük, hogy valamait változtatni kell és csak megcsináljuk. A telepátia ugyancsak bejön a képbe, ha megértéssel és bizalommal teli atmoszférát hozol létre, így mindketten kimondjuk, amit érzünk. Valamilyen mágia által vagyunk vezetve és ha egyikünk ki akar javítani valamit, a másikunk már dolgozik rajta .Ez olyan, mintha a zenészek megnyílnának az emberek felé, és vibrációt adnak ki magukból.

3. Tiszteljétek egymást!

 

Egy dolog, amiről sokat beszélünk, az a másik tisztelete, mint zenész és művész. Egymás zenéinek a rajongói vagyunk, ezért igazán kiteszünk magunkért, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból a közös munka során. Mindketten megpróbálunk hatást gyakorolni a másikra, amikor együtt dolgozunk. A kölcsönös tisztelet segít nagyszerűséget elérni az együttműködésben, mert többé-kevésbé nem akarod cserben hagyni a másikat. Gyakran játszuk egymást új zenéjét a szóló projektjeinkben, ami mindig hat ránk. A felvételeink szemléjénél az emberek gyakran tévednek abban, hogy ki mivel járult hozzá a track-hez, ami azért érdekes, mert észrevettük, hogy egymást közvetítjük , amikor zenét készítünk. Más szavakkal, nem lépünk be a stúdióba, hogy a saját dolgunkat csináljuk, hanem gyakran a másik stílusát csináljuk! Nem teljesen természetesen, de a lényeg, hogy a tisztelettel lépve a stúdióba nagy dolgokhoz vezet el minket.

4. Érezd jól magad!

Legyen minden szórakoztató, mert különben nincs értelme. Nem lennénk a stúdióban, ha nem éreznénk jól magunkat 24/7 és nem töltenénk annyi időt túrnézással, ha nem mindig szórakoznánk. Ha erőlködsz, hogy megtaláld a mókát, talán vissza kell inkább menned a tervezőasztalhoz. Mi mindig viccelődünk és néha még a zenét is humoros irányba visszük el. Sokszor meg is tartjuk, mert megnevettet és mosolyra késztet minket, akkor azt sikernek értékeljük. Van amikor a legjobb dallamok akkor születnek, amikor vesszük túl komolyan magunkat és vidámságot és mosolyt viszünk bele. Szerencsések vagyunk, hogy meg tudjuk egymást nevettetni és a dolgokat jókedvűnek megőrizni, még akkor is amikor őrült határidőink és korlátozott stúdióidőink vannak. Jó szüneteket tartani és vicces videóakt nézni a Youtube-on, vagy bármit, ami kapcsolódik Timhez és Erichez, akiket mi komédiaisteneknek tartunk. Ez megerősít minket és lazább hangulatot teremt a stúdióban, főleg szoros határidők idején.

5. Teremts jó környezetet!

A környezet fontos,de legyél óvatos, hogy ne fojtsa el az alkotó folyamatot. Mi mindig törekszünk fejleszteni a környezetünket, de mégis mindig hotelszobákban fejezzük be a track-jeinket. Nincs problémánk azzal, hogy AUX bemenetet használjunk a TV-n vagy laptopon. Habár sokkal produktívabbak vagyunk stúdió környezetben, hisz tudjuk változtatni a szerepeket, így a dolgok nem lesznek monotonak és kimerítőek.. Például, 30 percig egyikünk a számítógépen programmal szerkeszt és bámulja a képernyőt, a másikunk pedig billentyűkön játszik egy modulár patchen dolgozva vagy csak erősen figyel. Majd egyikünk közbeszól és szerepet cserélünk. Ez frissen tartja a dolgokat és így szuperhosszú stúdiómunkákat tudunk csinálni.

6. Alkalmazkodj!

 

Az együttműködés alkalmazkodásért kiált. Légy folyadék, ami kitölti a projekt “tárolód”. Mindig szeretjük ellenőrizni egymást és nem hagyni, hogy az egó közbeszóljon és gyakran cserélünk, hogy hagyjuk a másik felet azt csinálni, amit akar, de közben mi tartjuk az ötletünket a vízióval párhuzamosan. Voltak periódusok, amikor ugyanabban a városban éltünk és évek, amikor kontinenssel elválasztva éltünk. Mindkettőnk élete nagyon sűrű a szóló karrierünk miatt és ennek eredményeképpen fontos, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz és akarjunk időt szakítani arra, hogy átnézzük a projekteket.

7. Legyen víziód!

Legyen víziód, még ha az nagyon egyszerű is. Segíthet kitalálni, hogy mit is akarsz igazából csinálni, és ez sokkal egyszerűbb, mint ahogyan hangzik. A legtöbb ember ezt csinálja, de jó dolog, ha ez tudatosul. Néha szeretjük leírni a zenét más érzékekkel, hogy belekerüljünk abba hangulatba. Alternatívaként elképzelünk egy mozgó képet vagy videót, hogy elinduljunk. Az alapötlet, hogy hozzunk létre egy világot, amibe teljesen bele tudunk lépni. A vízió jöhet inspirációból, így mi mindig kitesszük magunkat új zenék, művészet és filmek hatásainak. Más időkben pedig a vízió közvetítési folyamat során jön. Megnyitjuk magunkat a kollektív tudatnak és hagyjuk magunkat, hogy az univerzális ötleteket összekössük a sajátunkkal.

8. Fejlessz ki egy élő koncepciót!

Folyamatosan gondolkodunk azon, hogy a zenénket különböző módokon mutassuk be. Van, amikor egy olyannal jövünk elő, hogy egy élő fellépésen mutatjuk be képességeinket hangszereken és élőben alkotjuk újra zenéinket. Máskor pedig úgy gondoljuk, hogy alkalmasabb, erősebb és szórakoztatóbb egy back-to-back DJ szettet csinálni, mert a hallgatóságnak és egymásnak fogunk játszani. Amikor mixekre kerül a sor, szeretünk a dobozon kívül gondolkozni. Ahelyett, hogy összedobnánk egy gyors mixet azokból a zenékből, amiken éppen dolgozunk, szeretnénk inkább mélyebbre menni. A nagy mennyiségű megjelent és nem megjelent anyagaink miatt azt vettünk észre, hogy nagyon ütős, ha csak ezeket a zenéket tesszük be. Szeretünk a mixekre egy mix kazin vagy a beat tape stílusra gondolni. Talán lesz még idő addig, míg a világ láthatja egy JETS album elkészültét, így az lesz a legközelebbi, amennyire csak közel kerülhetsz hozzá.

Skeldar

Iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedvezményeket kurzusainkból!

“Az MP3 halott” – mondják a készítők: Mit kell tudnia egy DJ-nek?

Az MP3 formátum halála májusban lett “bejelentve” nem is akárkik, hanem maguk az alkotók által. Véleményük szerint az MP3 túlhaladták, sokkal hatékonyabb formátumok jöttek, mint például az Apple AAC, ami de facto formátum lett a tömörített zenék között. Az AAC egyben az alapértelmezett formátum, ha CD-t rippelsz iTunes-ba. HA az MP3 valóban kihalófélben van, akkor mit is jelent ez a DJ-k számára? Minden DJ-nek formátumot kéne váltani, pl AAC-re? Ahhoz, hogy megfelelő választ kapjunk, kicsit mélyebbre kell ásni.

Miért is lett megalkotva az MP3?

Az audió fájlok alapvetően két félék lehetnek. A veszteséges tömörítésűek (pl.: MP3, AAC) úgy faragják le javarészt méretet, hogy a nem hallható részeket nem tárolják, illetve a nagyon hasonló hangokat egy hangként tárolják. A veszteségmentes fájlok (pl.: WAV, FLAC) tömörítés nélkül, nyersen, vagy tömörítve tárolják a hangot. A WAV nyers formátum, tömörítés nélküli, ezért is olyan nagy a mérete a FLAC-hoz képest. A FLAC is minden apró hangot eltárol, de a különbség, hogy tömöríti azokat veszteségmentes módon. Hasonló ez, mint a ZIP. Ha veszteséggel tömörítene a ZIP, kicsomagolva nem kapnánk vissza az eredetit.

De miért is kell nekünk veszteséggel tömöríteni? FLAC-ban sem olyan nagy a zene. Ma ezt mondjuk. Az MP3 idején még 56k-s modemek voltak a jellemzőek, a szélessávú kapcsolat is inkább “szélessávú” kapcsolat volt. Az emberek nem szerettek órákat várni egy-egy album letöltésére. Modemmel egy 4 MB-os MP3 letöltése negyed óra is lehetett. FLAC formában pedig ennek a sokszorosával kellett számolni. Láthatjuk, hogy a (veszteséges) tömörítésre nagy szükség volt.

Tetszik a poszt érdekel  a zeneírás világa? Akkor gyere el bemutató napunkra!

 

 

Viszlát MP3, helló AAC!

Nehéz megmondani mi lesz az MP3 utódja, de jelenleg úgy néz ki, hogy az AAC lesz a következő széles körben elterjedt formátum. Alapvetően az AAC is ugyanolyan elven tömörít, de jobb minőségben. Egy 256kbps-os AAC kisebb, de úgy szól, mint egy 320kbps-os MP3, amely az MP3 maximum bitrátája. Ameddig a zenei menedzsment szoftvered, DJ app-od és a felszerelésed mindkét típust támogatja, addig nem igazán számít, hogy melyiket használod. Átkonvertálni is felesleges a zenéket, hisz a már tömörített zenét tömörítenéd újra újabb veszteséggel. A jövőben azonban érdemes az AAC-t preferálni. A tárhely és minőség aránya mindenképpen javulni fog. Amire érdemes figyelni, hogy míg MP3-nál a 320-as bitrátát érdemes megcélozni, addig AAC-nál törekedjünk a minimum 256-os bitrátára.

Ami a legfontosabb: mindig higgyünk a fülünknek. Ha egy track rosszul szól, akkor valószínűleg rossz is. Nem a nem megfelelő formátumból fakadnak a problémák. Ez azonban fordítva is igaz. Ha a zenéd szépen szól, abban az esetben a formátum a hallgatóság számára mindegy. Az MP3 nagyon régen van jelen és nehezen is tűnik. Sok idő fog eltelni, míg kikopik, és addig az AAC-nek is számos kihívója akadhat. Érdekes évek előtt állunk…

 

Skeldar

Mit tegyél ki a Facebook-os DJ oldaladra

A Facebook nagyon hasznos lehet, ha a DJ profilodat szeretnéd építeni, de a kérdés az, hogy hogyan csináljuk. A 21. században élünk információs társadalomban, így ez az elsődleges platform, ahol meg kell jelenjünk, ha el akarunk indulni a pályán. Természetes módon mindenki azonnal be szeretne törni, de a spammelést kerülni kell, de akkor mégis hogyan jönnek az eredmények, hogy fejlődik a profil, ha viszonylag kevesebb a tartalom?

A cikkben ezekre a kérdésekre (is) keressük a választ. Bemutatjuk az alapvető szabályokat, amelyek nem feltétlenül csak a Facebook-ra érvényesek.

A hármas szabály:

Alapvetően három különböző típusú tartalmat tehetsz ki a Facebookra. A három típus egymást erősíti, külön oda kell figyelni, hogy a kapocs közöttük minnél erősebb legyen. A legfontosabb azonban, hogy ne a személyes profilodat használd erre a célra, hanem külön erre a célra hozz egy oldalt, amit arra terveztek, hogy megossz és a népszerűsíts.

 

Tetszik a poszt érdekel  hogyan legyél ismert Producer/DJ? Akkor gyere el bemutató napunkra!

Népszerűsítés
Ez az a tartalom, amit alapvetően vár az ember. Az oldal tulajdonosa önmagát promózza. Linkeld be a mixeid, fellépéseid, de a következő fellépéseidet se hagyjad ki. Ha készítesz podcast-okat, akkor azoknak is itt a helyük. Minden ami rólad szól, az jöjjön. De mindig csak te folyj a csapból is, ez önmagában nem vezetne eredményre. Szükséges van egy második elemre is.

Megosztás
A net tele van érdekességgel, cikkekkel, kutyás, cicás videókkal, mixekkel, fesztivál hírekkel és a beszámolókkal. Az általad követett irányzat szerint érdemes megosztani mások tartalmait. Külön értékkel bír, ha egy-egy rendezvényen személyesen is részt vettél nem feltétlenül fellépőként akár. A legfontosabb itt az, hogy bizalmat kelts azzal, hogy jó és érdekes tartalmat osztasz meg. A bizalom mindig ki fog fizetődni.

Interakció
Az emberek kérdéseire válaszolva és úgy, hogy te magad is kérdéseket teszel fel életet vihetsz a profilodba. Nem csak passzív szemlélők lehetnek az oldaladon, hanem egy élő valamit olvashatnak és kapcsolatba léphetnek vele. A szociális hálód fejlesztése az egész karrieredben fontos, megkerülhetetlen feladat. Az emberek általában szeretnek szocializálódni, erre meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy megtehetssék.

Rendszeresen készíts, ossz meg tartalmat és építs kapcsolatot az olvasókkal. A nehéz rész az, hogy ráérezz az egyensúlyra. Nincsenek pontos számok, arányok, a közönségtől függ minden. Van, amikor a kicsit spammelés-szerű pörgés előnyösebb, néha pedig a kevesebb néha több “bölcsesség” érvényesül. A leggyakoribb hiba is pont ebből fakad. Az elképzelésüket mereven követik a profilt kezelők, nem figyelve a közönség visszajelzéseire és a változásokra. Reagálj a jelzésekre és biztosan jó eredményeket fogsz elérni!

Nem szabad elfelejteni, hogy az Internet nem csak a Facebook-ból áll. Ahhoz, hogy profizmust sugallj, weblapra is szükséged lehet, ahol a fentebb leírt alapelvek itt is érvényesek. A weblapnál, hogy mire kell még figyelni, hogyan érdemes felépíteni, megtalálod az itt elérhető cikkünkben. Több platformon is lehet építkezni, amihez adalékként javasoljuk a blogon megjelent írásokat. Sikeres munkát kívánunk!

Okok, amiért nem jegyzik a label-ek a track-edet

A Beatport-on domináns label-ek válasza erre kérdésre meglepően hasonló, habár néhányan csak névtelenül nyilatkoztak.

Az első és legfontosabb ok: rossz a zene

Az ízlésről ugyan nem lehet vitatkozni, de minden label elsőszámú visszautasítási oknak ezt jelölte meg. Fontos, hogy a legjobb zenéd küldjed, de arra is ügyelj, hogy illeszkedjen a label image-ébe és hangzásába a label-nek. Nem sok értelme van elküldeni a hardstyle zenéd az Axtone-nak. Kiemelkedő figyelmet fordítanak minőségre. A kiváló minőséget keresik.

Leggyakoribb hibák:

A cél, hogy elérjed a zeneszerzésben a profi szintet, de ehhez az alábbi pontokat be kell tartani, hogy meg is tudj jelenni:
– A zenéd legyen a lehető legjobb. Csak egyszer lehet első benyomást tenni.
– Ne küldjél alacsony minőségű MP3-at, 320kbps bitráta az alap.
– Ne küldjél WAV-ot, mert senkinek nincs ideje letölteni.
– Stream-elhető linket kedvelik, mert csak klikkelni és hallgatni kell. A label-eknek egyéb teendőik is vannak, így jó benyomást kelt, ha gyorsan hozzáférhető a zenéd.
– Ne mellékelj e-mailben zenét, ez csak eldugítja a postafiókjukat. Jó eséllyel azonnal törlik.
– Ne pakold tele linkekkel a leveled, mert könnyen a spam mappában végzed.
– Mutatkozz be, közölj releváns infókat, mert az nem sok ember fog érdekelni, hogy kedveled a macskákat. Jelent már meg zenéd máshol? Kaptál támogatást már ismert zenésztől? Ezek nagy pluszt jelentenek, ugyanis tudják, ha már mások is támogatják, akkor el fogják tudni adni a zenéd.

Szeretnél top minőségű zenéket írni? Akkor gyere el bemutató napunkra!


– Névre szóló levelet küldj. Beilleszteni címlistába a teljes zenei ipart rossz húzás. Legyen valamennyire egyedi az írásod, érezzék, hogy ezt nekik írtad.
– A kiadók elfoglaltak, nem biztos, hogy egyből fognak válaszolni. Ha úgy döntenek, hogy megjelenhet a zenéd, biztosan írni fognak, emlékeztetőket küldeni ezért nem ajánlott.
– Az átlagos válaszadási idő 7 nap és 3 hónap között változik a kiadó méretétől függően. Nagy kiadók óriási mennyiségű demót kapnak, itt hónapokra lehet számítani.
– Egy zenét küldj, több label nem foglalkozik veled 3 vagy több track esetén. Ha egy kiadó hall valamit az alkotásodban, jelezni fognak, hogy más zenéidre is kíváncsiak.
– A zenédnek ki kell tűnnie. “Biztos lehetsz benne, hogy a postafiokok tele vannak olyan zenékkel, amibe hardstyle kickek , és reverbbel telerakott leadek dominálnak. Azért mert jelenleg ezek dominálnak fesztiválokon. Legyél egyedi, de csak annyira, hogy kitűnj a tömegből, de még az adott stílusba benne maradhass.  A sláger sablonokon kicsit változtass, merj kreatívnak lenni, hogy egyedi szereplőként jelenhess meg a piacon.

Ha a fenti dolgokra ügyelsz, máris nagyobb eséllyel fogsz tudni meg jelenni. Sok sikert kívánunk ehhez!

Skeldar

Iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedveményeket képzéseinkből!