Miért hangzik minden mai zene hasonlónak?

Képzeljünk el egy zenei receptet. Tudnánk-e különbséget tenni egy mesterséges anyagokból készült zene és egy házi alapanyagokból összerakott alkotás között? A konzerv paradicsom ugyanúgy paradicsom, de talán sosem tudnád meg, hogy mit hagysz ki, amíg meg nem kóstolsz egy “tökéletlen”, nem szabályos formájú, kicsit napfoltos paradicsomot.

Greg Ellis dobos elkezdett úgy gondolkodni a zenéről, mint az ételről, egy olyan valamiről, amit a fülünkkel fogyasztunk el a szánk helyett. Úgy gondolja, hogy manapság az emberek a McDonald’s-cal egyenértékű zenét fogyasztanak: feldolgozott, tömegtermék, korlátozott ízvilággal.

A hallásbeli lágyságnak köze van a technológiához. Egy producerrel kezdődik, aki a számítógépre hagyatkozik egy élő hangszereléssel dolgozó zenésszel ellentétben, amely a végén olyan eszköz lesz, amely kivágja a stúdióban rögzített dinamikát a zenéből. Ellis, aki olyan filmek hátterében dolgozott, mint az Argo, Godzilla, Mátrix-sorozat, bemutatja ezt a jelenséget a “The Click” című dokumentumfilmben.

Mi is az a klikk?

A klikk az egy digitális metronóm, amit a zenészek figyelnek miközben felvételt készítenek, hogy biztosítsák a pontos tempótartást. Ez az egyszerű és manapság mindenütt jelenlévő megoldás alapvető hatással van arra a zenére, amit hallgatunk.

A klikket eredetileg a precizitás és kohézió biztosítása céljából használták. A tökéletes egységesítő hatása miatt minden zenei résznek követnie kellett. Az eredmény az lett, hogy az énekesek, hangszeresek és dobosok esetén az elvárás az lett, hogy hangozzanak úgy, mint a gépek. Ha egy vokalista kicsit elcsúszott, az auto-tune megoldotta. Ha a basszus nem volt szinkronban a dobossal, egy szoftver szinkronba hozta őket. Természetesen ilyen akkor van, ha élő zenészek dolgoznak az alkotáson. Nagyon sok pop, hip-hop és R&B hangmintákat és szintetikus hangokat használ, amit számítógépek generáltak.

Ellis szerint már nincs annyi lehetősége, mikor a dobos részeket készíti el. Habár dobolt olyan nevekkel, mint Billy Idol, Mickey Hart és Beck, a producer – aki nem tud annyit a dobokról – gyakran már megcsinálja az ő részét is, mielőtt beérne a stúdióba, majd elvárja, hogy pontosan a klikknek megfelelően játsza azt el. Gyakran csak annyi a feladat, hogy néhány részletet játsszon el majd a többi másolás-beillesztéssel megoldják, ezzel csökkentve a variációk számát, dinamikát és a a zene díszességét.

Ennek nagy hatása lehet a zene élvezhetőségére. Vannak olyan tudományos mérésekből adódó jelek, amelyek a hallgató számára váratlan dolgok értékét taglalják. A zene az agy elülső részének idegpályáit izgatja, mondja Daniel Levitin (neurobiológus), a “This is your brain on music” című könyv alkotója. A komponáló feladata, hogy olyan élvezetet hozzon, amire nem számítunk.

Kreatívabbá teszi-e a technológia a zenét?

Ellis úgy gondolja, hogy népszerű zenealkotási módszerek elfojtják a kreativitást. “Nem kiáltok rá senkire, aki felszerelést használ, a felszerelésre kiáltok rá, aminek hagytuk, hogy diktáljon az érzékeinknek a zenével és idővel kapcsolatban. Van egy olyan érzés, hogy mikor szemben állsz a valódi dologgal, az valójában rosszul esik az embereknek.” – mondja Ellis. “Mindenki hozzászokott a precizitáshoz és hogy minden pont klikkre történik és auto-tune minden dal.” – ért egyet Petros, egy prodcuer Los Angeles-ből, aki olyan sláger előadókkal dolgozott, mint a One Direction, Enrique Iglesias, és Dillon Francis. “Ha a felvétel nem ilyem módon történik, akkor a hangzás el lesz csúszva.” Fontos megjegyezni, hogy Petros és más producerek üdvözlik a technikai újításokat és nem negatívumként kezelik. A teljesen automatizált dob track-ek olcsóbbak, könnyebbek és precízebbek és bizonyos helyzetekben nagyobb kreativitást tesznek lehetővé.

Egy élő dobossal a producernek korlátozott számú han áll rendelkezésére, amiből választhat, míg egy programmal könnyen és gyorsan kikísérletezheti azokat az opciókat, amikkel a hang pont jól szól. Petros szerint a legtöbb barátja, akik producerek a zenei iparban, nem is tudják hogyan kell élő dob szetteket felvenni. Jelentős számú embernek, akiknek a zenéi a Billboard Hot 100-on vannak, nem is rendelkeznek semmilyen zenei képzettséggel. De talán szükségük is van még erre?

 

 Tetszik a poszt érdekel a zeneírás? Akkor gyere el bemutató napunkra!

 

Edward Sharpe és a Magnetic Zeros énekese, Alex Ebert azt mondják, hogy túl könnyű bárkinek is zenét készítenie számítógéppel és ingyenes szoftverekkel. Következésképp jelen van egy tagadhatatlan csökkenés azok arányában, akik mesterszintre fejlesztették a zeneírást azok között a zeneszerzők között, akiknek számai a toplsitákon szerepelnek. Kifejtette, hogy nem technológia-ellenes: a technológia tette lehetővé az olyan albumok születését, mint a The Beatle – Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, Jimi Hendrix – The Jimi Hendrix Experience, and Pink Floyd – The Dark Side of the Moon. A technológia felhasználása, mint mankó a zenei sikerhez, ami igazán probléma.

Nem mindenki ért egyet ezzel. Robert Margouleff, egy felvételi mérnök, aki leginkább Stevie Wonder albumainál használt szintetizátorok forradalmi használatáról ismert, a laptopot a mai idők népzenei hangszerének nevezte. Olyan újítóknak, mint St. Vincent és Bon Iver, tette lehetővé új élmények és albumok elkészítését. A technológia az új belépőknek is lejjebb tette a belépési küszöböt, hogy akár a hálószobában is valami mesterit alkothassanak.

De mi van a fogyasztókkal? Ahogy a zene egyre mechanikusabb lesz, hogy fog ez hatni az emberek élményére, akik fizetnek érte a Spotify előfizetésükkel?

Hogyan változtatja meg a zenét az eszköz?

Ez a technológia nem áll meg a zene elkészítésénél. Ellie úgy gondolja, hogy ahogy a zene csomagolva van és hallgatjuk csak távolabb visz minket a meleg, jó vibrálástól, amiért eredetileg a zenéhez fordultunk. “Sok veszteség van, miután a zene elhagyja a stúdiót.” – fejti ki az USC professzora, Chris Kyriakakis. “Onnantól kezdve lejtmenet van.”

A mérnökök tömörítik a melódiákat, hogy fájlokat készítsenek belőlük az eszközeink számára. A tömörítésnél információ azonnal elveszik és további veszteség van attól függően, hogy milyen eszközökön játszuk le a zenét. Ez olyan, mint egy paletta, amely fokozatosan visszavált alapszínekre. A zenehallgatás fejhallgatón keresztül, amely nem illeszkedik jól a fülünkre vagy egy okostelefon hangszórója több frekvenciát is kivág a gitárból, basszusból, dobokból, vagyis egy még inkább lecsupaszított verzióját halljuk annak, amit eredetileg a zeneszerző megálmodott.

 

Vannak törekvések, hogy ezeket a veszteségeket csökkentsük. Például a Spotify finomhangolta a teljes zenei könyvtárának hangerejét annak érdekében, hogy visszahozzon valamit az eredetiből, amit a tömörítés elvett. Bruno Romani így írt a Motherboad-on: “Amikor a túlzott tömörítés történik, az mindent hangosabbnak tüntet fel, amely végülis a zene dinamikájából lop. Ez olyan, mint egy hangos barátot hallgatni, aki mindig kiabál, amikor részeg. Azon kívül, hogy zavaró, monotonná is válik.”

Melyik típusú zene jobb számunkra?

Talán nem tapasztaljuk meg a zene teljes kifejeződését, de vajon valóban a mechanikus zenének más hatása van az agyunkra?

Levitin (neurobiológus) szerint még nem tudjuk, hogy a valódi hangszereken készült zenének jobb gyógyító hatása van-e mint a klikkek készültnek. Amit tudunk az az, hogy függetlenül a zene készítési módjától, egy tartós ritmus transzba helyezi az embert és süti ki a neuronokat a zene ütemére. Ez a transz-állapot segít relaxálni és olyan látásmódot ad, ami normál esetben nem lenne meg.

Levitin ugyancsak részt vett egy tanulmány elkészítésében, amely kimutatta, hogy az emberek, akik együtt hallgattak zenét, az agyhullámaik szinkronba kerültek. A hipotézis szerint egy koncerten a résztvevők több empátiát és kötődést éreznek, ha látják is a zenészt. Ellis is ezzel vitatkozik, mivel ez hiányzik a napjainkból, YouTube-on élő fellépések felvételeit nézzük egy pici képernyőn miközben munkába igyekszünk.

A The Click című filmben Ellis a Sado szigetről, Japánból kiindulva körbeutazza a világot Dél-Amerikáig, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket. Mesteri dobosokat és közösségeket látogat meg, amelyek elkötelezték magukat a dobolás mellett és akiknek ez egyfajta katarktikus és rituális kifejeződés. Megpróbálja kideríteni, hogy mi veszik el, amikor a rádióhullámokban a “túl tökéletes” zenék dominálnak.

Skeldar

Forrás: QZ

Tetszett a post iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedvezményeket!

0 hozzászólás

Hozzászólás írása

Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írd meg a véleményedet a témával kapcsolatban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.