Bejegyzés

Ghost producerek Vol. 2

Múltkori cikkünket folytatva ismerjetek meg további ghost producereket.

KSHMR

KSHMR és az általa DJ Borgeous-nak készített zenék példája felfedi, hogy az alkotó munkáért milyen kompenzációk kaphatók. A DJ Borgeous és a Spinnin’ Records közti kiszivárgott szerződés szerint KSHMR 75%-os részesedést kapott Borgeous They Don’t Know Us és 37,5%-ot a Zero Gravity után.
A szkeptikusok azt mondják, hogy a szellem producerek kihasznált emberek, akik morzsákért dolgoznak, hogy a zenéjük megjelenhessen akár más szerző neve alatt. A kiszivárgott információk ezt teljesen megcáfolják. Érdemes megjegyezni, hogy a DJ és a kiadó tudja, hogy mi a jó zene és az mennyit ér, ezért hajlandóak többet is fizetni esetenként, így a valódi alkotó is jól jár. A fenti példa mutatja, hogy akár jobban is, mint akié a név, így a ghost produceri munka egy valódi karrierlehetőség.

Aiden Jude

Ez a fiatalember mindössze 10 éves volt, amikor a Tonight című alkotása megjelent a US Billboard Dance Chart-on a 49. helyen. Sok vita foly arról, és nagy szkepticizmus, hogy ilyen fiatal gyerek nem szerezhette maga ezt a zenét.
Jude hozta a tökéletes visszavágást, azt állítva, hogy volt egy csapata, akik segítették munkáját. Ez a csapat az unokatestvérétől Carlos Escalona-ig terjedt, aki alig csinál zenét elejétől a végéig. Korát meghaladó bölcsességet mutatva, Jude emlékeztetett mindenkit, hogy a ghost producerek kisebb-nagyobb mértékben mindenütt ott vannak és bevett gyakorlat a zene minden szintjén.

Nicky Romero

A szupersztár dán DJ ghost producerkedett zenét Britney Spear-nek, Rihanna-nak és David Guetta-nak. Ez a fő példa arra, hogy ghost producerkedés nem csak a vágyakozó zenészeknek a műfaja. Egy egyszerű üzleti lépés, ami segíthet, hogy a zenéinkhez autentikus csavart adjunk, miközben a már felépített DJ neveknek a saját stílusuktól nem térhetnek el túlságosan. Ez ahhoz hasonló, amikor egy szerző fizet más sikeres szerzőnek, hogy írjon meg egy fejezetet vagy egy egész könyvet, de kiadásnál már senkit nem érdekel, hogy ki írta a művet.

Porter Robinson

BBC Radio 1-es interjúban Porter Robinson elmesélte, hogy hogyan szerzett zenét egy barátjának, miután úgy érezte, hogy nem lenne jó, ha az ő neve is ott lenne. Sok spekuláció született, hogy Hardwell Apollo trackjét Robinson készítette. Hardwell maga állt elő azzal, hogy van egy ghost producer száma a Top 10-ben. Az emberek innentől könnyen kikövetkeztették, hogy melyikről van szó.
Hogy ez így volt-e vagy sem, attól még látható Robinson szemszögéből is a helyzet. A névtelen producerkedés lehetővé tette számára, hogy valami másba fogjon anélkül, hogy a már meglévő rajongóit elidegenítse magától. Számára ez olyan volt, mint egy zenei labor.

Benny Benassi

Benny Benassi az a művész, aki kiemelkedően nyitott a ghost producerek alkalmazása felé. Unokatestvére Alle kisebb-nagyobb mértékben benne van Benassi track-jeiben, legtöbbször mint író vagy stúdió partner. Alle boldog, hogy a reflektorfényt elkerüli, miközben Benassi pont ezért rajong. Kettőjük egyezsége mutatja, hogy mindkét fél számára működhet és nincs ebben semmi szégyelnivaló.

Dash Berlin

A három emberből álló csapat két tagja leginkább a kreatív munkára szeret fókuszálni, mint az élő fellépésekre. Jeffrey Sutorius a Dash Berlin arca, de tulajdonképpen Eelke Kalberg és Sebastiaan Molijn a ghost producerek. Az egyedi egyezség alapján a tényleges alkotók is szerepelnek a szerzői több számnál is, de mivel Sutorius a csapat arca, így a legtöbben úgy gondolják, hogy ő a fő alkotó. Sutorius így megkapja a rivaldafényt és az élő közönségtől jövő energiát, míg Kalberg és Molijn a stúdiómunkában kiélhetik szenvedélyüket. Minden fél jól jár.

Dennis Waakop

Másnéven “Az ember Tiesto mögött”. Dennis Tiesto-nak számos zenét szerzett, úgy mint Feel It In My Bones és az Escape Me. Háttéremberként Tiesto válláról sok feladatok levesz, aki PR, marketing és kiadási munkát is végez. A ghost producerség lehetővé teszi Tiesto számára, hogy a művész-lét más, fontos aspektusaival is foglalkozzon a zeneírás mellett.

Zedd

Zedd tipikus példája annak, hogy a ghost producerkedést ugródeszkának lehet használni. Lady Gaga és Justin Bieber számára készített zenéket, de a label-ek módot találtak arra, hogy kiderítsék az eredeti szerzőt. Zedd szép kompenzációt is kapott Lady Gaga-nak tett munkája után, amit millió dolláros nagyságrendűre taksálnak. Anyagilag és marketing szempontból is Zedd számára egyértelműen hasznos volt a névtelen munka.
Érdekességképpen, Zedd is foglalkoztatott ghost producereket egy track-jénél, a The Legend of Zelda-nál. Láthatjuk, hogy nem fél visszatérni a gyökerekhez, hisz ő az élő példa, hogy igenis vannak tehetségek odakint (egyenlőre) név nélkül, akik különlegessé is tehetnek egy félkész zenét.

Danny Avila

Ellenszenv érezhető Danny Avila sikerét tekintve. Vélemények szerint a gazdag apa sikert vásárolt fiának. Ez pozitívum is, hogy van egy segítő szülő, de Avila legtöbb track-je nem saját szerzemény, így ez beárnyékolja a sikereket. Avila másrészről lehetővé teszi, hogy névtelen alkotók szép bevételre tegyenek szert a munkájukért, talán Marteen Vorwerk az egyik ilyen, akiről cikksorozatunk előző részében olvashatsz. Ha ezen alkotók ki akarnak maradni zeneipar színpadi világából, az végülis nem baj, névtelen munka révén van rá lehetőségük.

Will.I.Am

Nyílt titok a zeneiparban, hogy Will.I.Am tulajdonképpen a ghostproducerek munkájából él, autotune-os hangjával kiegészítve a számokat. Egy furcsa dolog esett meg, Will.I.Am és Quintino használták Marteen Vorwerk munkásságát különböző track-jeikben, így úgy tűnt, hogy a Bang Bang című számmal Will lemásolta Quintino Epic-jét. Ha valaki tehetséges és két nagy névnek is dolgozik, ilyen előfordulhat, hogy felfedezik máshol is ugyanazt a hangzást.

Záró gondolatok

Az egész ghostproduceri munka és az azt övező probléma igazi magja egyszerűen leírható: hallgató átverése-e, ha nem is az írta a zenét, amit a feliraton lát? Aki a nevet és aki a munkát adja meg tud egyezni, tisztán lát mindkét fél. A tényleges alkotó még ha ki is lesz használva, tudja milyen munkáért mire számíthat. És bizony van, hogy csinos tiszteletdíjakról lehet hallani. A munkát elvégző később még be is törhet névvel az zeneiparba a főbejáraton át.
A harmadik szereplő, a hallgató azonban teljesen ki van szolgáltatva, csak azt látja, amit a lemezre írnak és vannak rajongók, akik számára fontos, hogy a kedvencüket hallgatják-e vagy sem. De ne feledkezzünk meg arról, hogy vannak zenekedvelők, akik a zenét önmagáért szeretik, számukra teljesen mindegy, hogy egy szupersztár írta vagy egy szuperintelligens szőnyeg.

Megtévesztés vagy sem? Talán nincs helyes válasz…

 

Inbetween

Kik azok a Ghost producerek?

 

A Ghost Producer egy zenei producer, aki zenét szerez más művészeknek, tudása az elektronikus zenében magasszintű. Segítik a Dj-ék és producerek munkáját lehetővé téve, hogy azok a fellépésekre és turnékra fókuszálhassanak. A szellem producer lehet társ-producer, vagy teljes egészében elkészítheti a track-et vagy asszisztálhat a hangmérnöki munkánál. A díjazásuk lehet egy fix tarifa, vagy részesedést is kaphatnak az elkészült mű jogdíjaiból. Ezek a megállapodások lehetővé teszik az alkotóknak, hogy a zeneszerzésre koncentráljanak anélkül, hogy rivaldafényben legyenek. Amikor a szellem producereket felbérelik, hogy másik művész nevében vagy egy label-nek zenét szerezzenek, vállalják, hogy névtelenek maradnak és alapesetben lemondanak minden jogról. A művészek így több tehetséges szerző alkotásaiból részesedhetnek, hogy fenntartsák a brand-jüket, míg a tényleges alkotó azzal foglalkozhat amit szeret, a zeneszerzéssel, emellett még pénzt is keres vele.

 

A fenti definíció hasonló, mint az könyvek és más írott termékek esetében a szellem író.

Ezen koncepció heves vitákat gerjesztett már és mind a mai napig nehéz eldönteni, hogy valójában jó vagy rossz dolog-e ez. Az egyik érvelés szerint, aki felbérel művészeket, csak más tollával ékeskedik és a rajongóit is megtéveszti. Viszont mentségükre legyen szólva többen, azért használnak szellem producereket, mert a fellépések és turnék annyira leterhelik őket, hogy nincs idejük elmerülni egy-egy dalban. A zene kedvelői joggal érezhetik becsapva magukat, hisz nem a kedvencüket hallják. Ő csak a nevét a kipontozott helyre írta. Ha másik oldalról nézzük, lehet hogy a szellem producer nem is vágyik a hírnévre, csillogásra, hiszen akkor maga nevében szerezne zenét. Egy már felépített brand-en keresztül azonban gyorsabban, szélesebb körben érheti el a hallgatóságot. Vannak művészek, akiknél az elsődleges ez számít, örömet szerezni a zene által. Természetesen itt is, mint bármely más ágazatban felmerülhet, hogy az erősebb elnyomja a gyengét és élősködik rajta.

Az igazság általában a kettő közt van. Neked mi a véleményed a “Ghost producerekről”? Árt vagy használ-e a szakmának? Véleményed kérlek osszad meg velünk a hozzászólások között!

A Ghost producerkedés az utóbbi években eljutott arra a pontra, hogy külön iparágként kezdett el működni. Számos website nyújt Ghost produceri munkát a feltörekvő művészeknek.

Cikkünk további részeiben összefoglaljuk ismert producerek tapasztalatait és véleményeit is e témában, hogy átfogó képet kapjunk.

 

Híres példák a Ghost producerkedésről

 

Maarten Vorwerk

Maarten Vorwerk talán a legismertebb Ghost producer az elektronikus tánczenében. A szellem produceri megállapodásokban szereplő anonimitás ellenére Maarten Vorwerk széles körben ismert, mint a producere a Dimitri Vegas & Like Mike és DVBBS csapatnak. Egy 2015-ös interjúban Vorwerk kifejtette, hogy a szellem szerzői munka lehetővé teszi számára, hogy az ő ideális életstílusát élje sok stúdióban töltött idővel a remek aruba-i klímával. Vorwerk neve gyakran szerepel a szerzők között, de nagyon ritkán produceri minőségben, így kerülve el a rivaldafényt. Maarten Vorwerk sikere egy jó példa, hogy a Ghost Produceri munka találkozhat az ember igényeivel. A szenvedélye a zeneszerzés és nem szeretne a DJ-kre jellemző élő fellépésekkel és az ezzel járó reflektorfényben való ténykedéssel foglalkozni.

 

Martin Garrix

Garrix egy remek példa arra, hogy a Ghost Produceri munka hogyan tudja nagy dolgok felé vezetni a tehetséges producert. Egy track-en dolgozott, és a Spinnin’ Records felfedezte, miután megtudták, hogy ő az alkotó. A többi történelem.

Garrix a világ első számú DJ-je lett és ebben hatalmas szerepet játszott a névtelen munkássága. Amennyiben kiváló minőségű zenék jelennek meg rendszeresen egy alkotótól, függetlenül attól, hogy milyen név alatt, a tehetséges szerzőt előbb-utóbb felfedezik. Miután kinyílnak az ajtók, DJ-ként folytathatják, ha akarják. Eme példa is mutatja, hogy a Ghost produceri munka milyen jövedelmező is lehet. Erről többet is olvashatsz a A világ legjobban fizetett Dj-i 2016-ban címen elérhető írásunkban.

 

DJ Chuckie

 

Egy 2014-ben készült interjúban DJ Chuckie elmondta véleményét a Ghost producerkedésről. Amikor arról kérdezték, hogy hogyan viszonyul a név nélküli zeneszerzéshez, nagy tömören összefoglalta. Szerinte vannak emberek, akik nem akarnak “művészkedni”, hanem egyszerűen csak a stúdióban szeretnének lenni. DJ Chuckie ezzel nagyon nincs egyedül, egy DJ Mag által készített felmérés szerint a DJ-k 67%-a támogatta a Ghost producerkedést.

Afrojack

David Guetta Titanium-ja Afrojack nevéhez fűződik. Ez a zene annyira népszerű lett, hogy Afrojack könnyedén kiadhatta volna a saját neve alatt. A zene stílusa azonban annyira más volt, túlságosan elütött Afrojack egyedi stílusától, azonban tökéletesen illeszkedett David Guetta-hoz. A szellem produceri munka lehetővé tette Afrojack számára, hogy más zenei vidéket is felfedezzen és elengedje kreativitását, mindezt anélkül, hogy hardcore rajongóitól messze kerüljön.

Iratkozz fel hírlevelünkre és kapj extra kedvezményeket kurzusainkból!